2026. április 28. - Valéria
Időjárás ikon 10°
EUR 363.48 :
USD 309.4 :

Szabó Tímea támogatná Kamu Gerit miniszterelnök-jelöltként

Hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát a mérhetetlen Párbeszéd, amelyen Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt választották meg a párt társelnökeinek.Az ATV Egyenes beszédben Karácsony Gergely főpolgármester elsőként leszögezte, hogy nem akarnak az MSZP belső vitáiban részt venni. A Párbeszéd tartalmi ügyekben állt ki az MSZP mellett, reméli, hogy rendezik a viszonyokat. Szabó Tímea elmondta, hogy a társelnöki pozícióra nem volt kihívójuk, de az elnökségi tagságért egy izgalmas verseny helyzet állt fenn. Karácsony szerint nagyon sokat fejlődött a párt, az MSZP a harmadik párt, ami átveszi azt a modellt, hogy egy “fiú és egy lány” vezesse a pártot. Szabó hangsúlyozta, hogy vannak népszerű politikusaik, viszont szervezetileg fejlődniük kell, a vidéki szerveiket kell megerősíteni. A társelnökök szerint e Párbeszéd behozza azokat a politikai innovációkat, amiket a többi párt átvesz. Egyik ellenzéki párt mellett sem köteleződtek el, hanem a kormányváltás mellett, mindeközben valami szolidáris, élhető Magyarország vízióját kívánják felmutatni. Arra a kérdésre, hogy az LMP-vel ismét összebútorzhatnak-e, Karácsony Gergely azt mondta, hogy szervezetileg 2022 előtt ez nem aktuális, viszont a zöldeknek hosszútávon kell gondolkodni. Szabó Tímea Tóth Bertalan korábbi javaslata kapcsán, miszerint Karácsony Gergelyt javasolja miniszterelnök-jelöltnek, kijelentette, hogy támogatná ebben párttársát. Elmondta, hogy nem hatalmi pozíciókba, hanem az ország érdekében gondolkoznak: , megnézik, hogy ki milyen pozícióba való, vagy milyen pozícióba szánják. Ha a választók azt akarják, hogy Karácsony főpolgármester legyen, ott marad, ha miniszterelnök-jelöltnek akarják, akkor ott, de egy biztos, ezt előválasztásnak kell eldöntenie- szögezte le Szabó. Karácsony Gergely megerősítette, hogy előválasztáson kell eldönteni mind a 106 egyéni jelöltet, a miniszterelnök-jelölt személyét is és akár a listás mandátumokat is. Ők a nyílt verseny pártján állnak- jelentette ki a főpolgármester.Forrás: ATV

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!