a kötelező kvóta szerinti elosztás a magyar kormány számára mindig vörös vonal volt, és ebben Ausztria az egyik legfontosabb szövetségese.
Varga Judit azt mondta: Magyarország álláspontja a migrációval kapcsolatban 2015 óta ismert, de ennek soha nem volt része a kritika azokkal szemben, akik a migránsok befogadása mellett kardoskodnak.„Elvárjuk, hiszen szuverén állam vagyunk, hogy nekünk se mondhassák meg, kivel szeretnénk együtt élni a saját országunkban”
„Európának szüksége van változásra”