2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Végre! Kikapcsolták az internetet az SZFE-n

Mind a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szentkirályi utcai, mind a Vas utcai épületében, mind pedig a Vas utcához tartozó kollégiumban kikapcsoltatta az internetet az egyetem újonnan kinevezett vezetése.A Hallgatói Kommunikációért felelős hallgató elmondta, tudni lehetett hogy ma 6-tól fórumot tartanak, amihez a járványhelyzet okozta limitált offline létszám miatt, szükségük van internetre.A hallgató elmondta azt is,

a Vas utcai épület kollégiumi részében az internet kikapcsolásával az egyetem vezetése megszegte az ott elszállásolt hallgatókkal kötött szerződést, mivel ők a kollégiumi díjukkal az internetszolgáltatásért is fizetnek.

Az egyetemen felröppent, és most beigazolódott pletykák szerint Szarka Gábor ma reggel elhangzott nyilatkozatával összhangban az egyetem területén minden nap este 6 és reggel 7 között fogják szüneteltetni az internetszolgáltatást, azonban a nekünk nyilatkozó hallgató szerint még bizonytalan hogy reggel valóban vissza lesz-e állítva az internet. A ma reggel kiadott közlemény szerint az új vezetőség a tanköztársaságot a mai nappal befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja.  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató