2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A magyarok 81%-a elutasítja a gyerekek LMBTQ-érzékenyítését

A Századvég friss kutatása a magyar emberek véleményét vizsgálta a „Meseország mindenkié” című kiadványról, valamint a kiskorú gyermekeket érintő – a szexuális irányultsággal és a nemi identitással kapcsolatos – felvilágosító tevékenységről.Megjegyzik, hogy a magyar társadalom értékstruktúrájában központi helyet foglal el a gyermekek védelme, illetve a harmonikus nevelkedésük biztosítása. Ezt bizonyítja az is, hogy
a megkérdezettek 91 százaléka aggasztónak ítéli a jelenséget, hogy a kisgyermekek a médiában, valamint az online felületeken jelenleg is túl sok, az életkoruknak, érettségüknek nem megfelelő tartalommal találkozhatnak,
ezzel szemben mindössze 7 százalékuk véli úgy, hogy ez nem jelent problémát.
Elemzésükből kiderül, hogy a magyarok számára kulcsfontosságú a család intézménye, illetve az ehhez köthető hagyományos értékek védelme, így nem meglepő, hogy Magyarország 2010 óta kiemelt figyelmet fordít a családok érdekeinek érvényesítésére, gyarapodásuk elősegítésére, továbbá a gyermekvállalás ösztönzésére.
A kutatás szerint a válaszadók 95 százaléka úgy gondolja, hogy jelenleg hazánkban elengedhetetlen a családi értékek védelme,
és mindössze az 5 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra.
Ezenfelül a megkérdezettek több mint háromnegyede (79 százaléka) foglalt állást a hagyományos családmodell és az ahhoz fűződő értékek megőrzése mellett, míg 17 százalékuk szerint túl kellene lépnünk ezeken az együttélés alternatív formái felé.A felmérés a gyermekek apához és anyához való jogának lakossági megítélésére is kitért.
A válaszadók 69 százaléka helyesli annak kimondását, hogy a gyermekeknek joguk van apához és anyához,
ugyanakkor 25 százalékuk kirekesztőnek tartja e kijelentést a többségétől eltérő életforma szerint élők vonatkozásában.
Leírják, hogy Magyarország a rendszerváltozás óta valamennyi polgárának garantálja az alkotmányos alapjogok érvényesülését, ami lehetővé teszi a magyarok számára, hogy – a jogszabályi keretek tiszteletben tartásával – saját nézeteiknek és igényeiknek megfelelő életvitelt folytassanak. Ezzel összhangban a kutatás is az mutatja meg, hogy
a megkérdezettek közel kétharmada (63 százaléka) szerint az LMBTQ- (meleg, leszbikus, transznemű) életformát követők megfelelő szabadsággal rendelkeznek,
illetve saját elképzeléseik szerint élhetik életüket hazánkban, ugyanakkor 25 százalékuk úgy gondolja, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozók szabadságát tovább kellene növelni. Érdekességként megjegyzik, hogy társadalmi konszenzus látszik kirajzolódni a szexuális orientáció és identitás megítélésében.
A válaszadók kétharmada véli úgy, hogy az LMBTQ-életvitel magánügy,
ezzel szemben 17 százalékuk szerint közügynek tekinthető, aminek szélesebb körű társadalmi elfogadására kell törekedni, 15 százalékuk pedig az említett életformát sehol, semmilyen körülmények között nem tartja elfogadhatónak. Ezek alapján kijelenthető, hogy a magyar társadalom többsége elfogadó, toleranciára törekvő az LMBTQ-életformát követőkkel.A kutatás rávilágított arra is, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában megjelent, a különböző kisebbségi, szexuális és nemi orientációjú csoportokhoz tartozó szereplőket ábrázoló mesekönyvről a megkérdezettek közel kétharmada (64 százaléka) hallott, míg 35 százalékuk nem értesült a kötet kiadásáról. Hozzáteszik, hogy óvodás-, illetve kisiskoláskorban – a gyermekek fejlődésének zavartalan biztosítását szem előtt tartva – a heteroszexuális irányultságú felvilágosítás sem kezdődik meg, valamint bizonyos médiatartalmak korhatáros besorolása is a kisgyermekek védelmét szolgálja. Ezek alapján
a válaszadók 82 százaléka elutasítja, hogy az óvodások és kisiskolások az LMBTQ- vagy transznemű életformát követő főszereplőket felvonultató mesékkel ismerkedjenek,
és mindössze a 15 százalékuk fogalmazott meg más véleményt.Ezzel párhuzamosan
a megkérdezettek 81 százaléka úgy gondolja, hogy az említett életkorban nem elfogadható az LMBTQ- vagy transzérzékenyítés megkezdése,
míg 17 százalékuk szerint minél fiatalabb életkorban kell elkezdeni a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos érzékenyítést.Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató