2026. április 26. - Ervin
Időjárás ikon 17° 14°
EUR 366.95 :
USD 313.9 :

Méltóságteljes megemlékezést tartott a Mi Hazánk Mozgalom a Corvin közben

A Mi Hazánk Mozgalom pénteken 14 órára hirdette meg az eseményét a Corvin közben, ahol elsőként Novák Előd, a párt alelnöke mondott beszédet a nagyjából több száz fős tömeg előtt. Novák szerint „szemmel láthatóan szélesedik a párt támogatóinak csoportja”.A Mi hazánk alelnöke arról beszélt, hogy szerinte az MSZP és a Fidesz hibája, hogy „nem történt meg az állambiztonsági múlt és az ügynöklisták feltárása, a közéletből való kitiltása, és a kommunista luxusnyugdíjak megvonása”. Novák Előd külön örömmel üdvözölte a Magyar Antikommunisták és Ellenállók Szövetségét, amely nemrég alakult, és szerinte még sokat fogunk hallani róla. A rendezők egyébként ügyeltek arra, hogy az éjszaka megjelent kormányrendeletnek megfelelően mindenkin legyen szájmaszk. Akinél nincs, annak a szervezők steril maszkokat biztosítanak.Az úgynevezett európai demokrácia elvesztette teokratikus hátterét” erről már Kovács Attila református lelkipásztor beszélt a Mi Hazánk rendezvényén.
„A magyarság egy olyan közösségnek nem mondható sokadalomhoz csatlakozott, amely mellőzi istent, így az nem is demokrácia” 
– tette hozzá a lelkipásztor. Nagy Imre kényszerből állt a forradalom élére, mondta az 1956-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke. Trencsényi László szerint Nagy Imre miniszterelnök „egy csekista volt”, aki „visszavonult Szuszlovhoz, Mikojanhoz és Szerovhoz, akik azt javasolták neki, hogy kössön tűzszünetet”, hogy a szovjetek addig rendezhessék soraikat. „Azt hittük, győztünk, erre november negyedikén már újra bejött a szovjet hadsereg, amelyik Hitlert is legyőzte. Semmi esélyünk nem volt”.A beszéd után Novákék elsütöttek egy ágyút, majd a párt alelnöke közölte:
„A Corvin köz a miénk!"
Az 56-os megemlékezésen Dúró Dóra könyvdarálása is szóba került. Vékony Csongor, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke szerint ezt sokan „fasiszta akciónak láttattak”, pedig
„soha nem késő újból könyvet égetni. Meg kell semmisíteni a propagandagépezetet”
– mondta. Az elnök arról is beszélt, hogy „a hazaszeretet, a kereszténység és az életvédelem nevében” fognak küzdeni, amiben a radikalizmus is megengedett. Az egyenes gerincű nemzet védelmében szólalt fel utolsóként Toroczkai László. A Mi hazánk elnöke szerint ideje őszintén beszélni 56-ról, ami után gyorsan eljutott a zsidókhoz. „Köves Slomó biztosan feljelent ezért is, de feltenném azt a költői kérdést, miért van az, hogy Rákosi és Gerő is zsidó származásúak voltak?” Az elnök szerint ez a XVIII.-XIX. századi betelepülés eredménye, amikor a zsidók és cigányok száma is gyakran megduplázódott.„Ellenzünk minden olyan bevándorlást”, amelyben az adott „nép kultúrája, identitása és temperamentuma nagyon eltér a miénktől”.Toroczkai szerint akkor és ma is a mindenkori „ballib” – értelmezésében a mindig alakot váltó gonosz – célja, hogy „a bevándorlással megteremtse azt az erőt, amely összeroppantja a nemzetállamok egyenes gerincét. Szerinte visszatérő elem volt, hogy a tankok, a bankok és a mesekönyvek ellen is meg kellett vívni.
„Ha Meseország mindenki, abban ott van a gonosz is” 
– mondta Toroczkai, aki szerint álságos Dúró Dóra könyv megsemmisítését elítélni, egyrészt mert 56-ban a forradalmárok is máglyát raktak a kommunista propagandából, másrészt mert a másik oldalon folyamatos a virtuális könyvégetés és a cenzúra. „Ezt a rendezvényt sem lehetett normális meghirdetni” – adott bizonyságot a cenzúráról a pártelnök. „A balliberálisok” – mindenki, a Jobbiktól, az MSZP-n át a Momentumig – a gonosz képviselői „akik a nemzet testén élősködve táplálják a gonosz ideológián keresztül a nemzetállamok szétverését”, mondta. „Ha ez az erő '22-ben visszatér, mi ott leszünk a barikádokon" – zárta beszédét Toroczkai.    

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!