2025. december 21. - Tamás
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

A János-kórháznak nyújtott támogatást a Mészáros-csoport

Ötvenmillió forint értékű támogatást nyújtott az Új Szent János Kórház Dr. Palich-Szántó Olga Alapítványa részére a Mészáros-csoporthoz tartozó Mészáros Építőipari Holding Zrt. A felajánlást a hatékonyabb járványügyi védekezést segítő egyedi eszközök és berendezések vásárlására fordították.A további hatékony járványügyi védekezés céljával a koronavírus-fertőzés leküzdésében alkalmazott orvostechnikai eszközök és készülékek megvásárlását tudta megvalósítani a Szent János-kórház abból az ötvenmillió forintos támogatásból, amelyet a Mészáros-csoport ajánlott fel.
A Szent János-kórház a veszélyhelyzet során és jelenleg is a járvány elleni küzdelemben kiemelkedő szerepet tölt be, egyike a három budapesti kijelölt járványügyi intézménynek – hívta fel a figyelmet lapunknak küldött közleményben a társaság.
Felidézték: Takács Péter, az Észak-közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatója köszönetét fejezte ki az adomány kapcsán, amellyel lehetőség nyílik, hogy a kórház dolgozói magasabb szinten gyakorolhassák a hivatásukat. – A támogatás a jelenlegi és rövid távon szükséges járványügyi ellátásban használt eszközök beszerzésére irányul. A Covid–19 vírus elleni védekezésre kapott célzott támogatás biztosításával a Mészáros-csoport jelentősen segíti a területen végzett munkánkat, hozzájárul a kórház járványügyi védekezésben kifejtett tevékenységéhez – mondta a főigazgató.– Mára köztudott, hogy a cégcsoport társadalmi szerepvállalásának fókuszában a gyermekek állnak, az idei évben azonban több, a járványhelyzettel összefüggő adományázásról született tulajdonosi döntés. Nagyon sok intézményi és egyéni megkeresés érkezik hozzánk olyan szervezetektől és magánszemélyektől, akik a járványhelyzet miatt kerültek nehéz helyzetbe – jelezte Tóth Krisztina, a Mészáros-csoport kommunikáció igazgatója. Úgy fogalmazott: magyar tulajdonú vállalatként nemcsak erkölcsi felelősségük, de kötelességük is segíteni a vírus elleni védekezést. – Noha sajnos minden kérést nem tudunk teljesíteni, de nagy örömünkre szolgál azokon segíteni, akik a frontvonalban teljesítenek szolgálatot, mint a Szent János-kórház dolgozói – fűzte hozzá a kommunikációs vezető.

Több területen segít a Mészáros-Csoport

A kommunikációs igazgató emlékeztetett: az MKB Bank Nyrt. áprilisban egymilliárd forintot adományozott az időskorúak tájékoztatásával és védelmével kapcsolatos kormányzati intézkedések elősegítésére. Ezen kívül a járvány miatt az anyagi ellehetetlenülés szélére sodródott Hársfalevél Ápolási Intézet és Nyugdíjas Ház működési költségeire 25 millió forintot utalt át a Mészáros-csoporthoz tartozó Fejér B. Á. L. Zrt. Továbbá a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája számára a fertőzésgyanús vagy igazoltan covidos édesanyák koraszülöttjeit ellátó szállítóinkubátort adományozott a csoport, a Balatontourist pedig mobilházakat bocsátott a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet rendelkezésére a járványügyi feladatok megoldásához. A járványhelyzettel összefüggésben Mészáros Lőrinc kétszázmillió forintot biztosított magánvagyonából idén nyáron az egyszülősök és nagycsaládok üdültetésére.Forrás: Magyar Nemzet

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!