2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Büdösszájú Tordai: Nem növekszik a halálozási szám, csalhatnak az adatokkal

Az ATV Start című műsorában Tordai Bence és Harangozó Tamás értelmezte a járványügyi adatokat.A Párbeszéd országgyűlési képviselője ráadásul gyanúsnak találja az elhunytak számát, szerinte még többen veszthették életüket a koronavírusban – írta meg az Atv. Tordai Bence a műsorban elmondta, hogy miközben nő a kórházba kerültek száma és nő a lélegeztetőgépre szorulók száma, halálozási szám beállt: „Valahogy nem növekszik”. Az országgyűlési képviselő szerint ez gyanús, és úgy fogalmazott, hogy
ha durvák akarunk lenni, csalhatnak az adatokkal, ha megengedőbbek vagyunk, módszertani változások következtek be”.
Egyáltalán nem mindegy, kit számítanak covid-halottnak. Ennek értelmében a politikus még magasabbra teszi az elhunytak számát. Ehhez az MSZP-s Harangozó Tamás annyit tett hozzá, hogy Ausztriában kétszer annyi tesztet végeztek az elmúlt két hétben, és innentől kezdve számára kevésbé érdekes, mennyivel nő az aktív fertőzöttek száma. Ugyanakkor érdemes azt is megnézni, hogy a vizsgált időszakban majdnem kétszer annyian haltak meg nálunk, mint a szomszédban a vírus következtében. Tordai azon a véleményen van, hogy nálunk is kellene az osztrákhoz hasonlóan egy két-három hetes lezárás.Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató