2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Szörényi Bródyról: „Szégyent hozott magára és közös életművünk jó részére, beleértve az István, a királyt”

Nagyon felháborította korábbi szerzőtársa Szörényi Leventét, ezúttal a színművészetisek melletti kiállása miatt. A zenész az SZFE-ügyet a taxisblokádhoz hasonlítja.[caption id="attachment_89349" align="alignnone" width="1024"] Szörényi Levente Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző zenész Fotó: Horváth Péter Gyula[/caption]   Nemzedékek óta probléma, hogy az SZFE nemhogy színésznagyságokat, de közepes tehetségeket sem ont magából – jelentette ki a Mandinernek adott interjújában Szörényi Levente. Szerinte ezért még iritálóbb az a gőg, ami a tiltakozókat fűti: „Ha nem az ő kezükben van az uralom, akkor mindenre képesnek kell lenni.” A zeneszerző egyébként az SZFE körül kialakult botrányt egyszerűen „az 1990-es, SZDSZ-es taxisblokádhoz” hasonlítja, és szégyelli, hogy Bródy János is beállt a sorba, amikor felvonulási indulót írt a barikádozó hallgatóknak. „Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni” mondja Szörényi, sőt szerinte azzal zenésztársa eddig nem látott mélységekbe „pengette le magát”. A „szabad ország, szabad egyetem” jegyében tüntető hallgatóknak írt csasztuskájával szégyent hozott magára és közös életművük jó részére, beleértve az István, a királyt – véli. Szörényi a világpolitikai nézeteit is megosztotta, így szóba került az amerikai elnökválasztás is. Amerika térdre kényszerítését meglepőnek tartja a zenész, szerinte ugyanis ez történik a szemünk láttára. „Kennedy meggyilkolásával kezdődött, mert megpróbált belenyúlni a deep state dolgaiba. Trumpot, aki ellen négy éven át hőzöngött a világmédia fősodra, már le se kell lőni, szavazástechnikai trükkökkel kiszorítják” – mondta. Hozzátette: a kelet-európai bolsevizmus áttette a székhelyét nyugatra, és Amerikában már győzni látszik, míg itthon az Orbánt mindenáron eltakarítani kívánók SZDSZ-módra kiáltoznak nyugati „segítségért”.Forrás: Mandiner, HVG
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató