2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gyurcsány kivégzi az MSZP-t: Molnár után Szakács is távozik

Gyurcsány Ferenc végleg leszámol az MSZP-vel: Molnár Gyula korábbi pártelnök a DK jelöltje lett és tegnap felfüggesztették a párttagságát. Dr. Szakács László korábbi elnök-helyettes pedig az imént jelentette be, hogy szintén otthagyja a szocialista pártot, várhatóan ő is a DK egyéni jelöltje lesz majd a választáson - írja Deák Dániel a Facebookon.

Felfüggesztette a tagságát az MSZP-ben Szakács László, a párt országgyűlési képviselője. Csütörtök este az ATV-ben ezt azzal indokolta, hogy az MSZP elnöksége nem támogatja az indulását Baranyában. Elmondása szerint attól tartottak, hogy esetleg átülne a DK frakciójába. Így viszont tényleg DK-s jelölt lehet Szakácsból, mert Gyurcsány Ferenc már rá is telefonált, és a napokban leülnek tárgyalni. „Nekem kell találni egy olyan pártot, ami támogatni fog az előválasztásokon” - mondta Szakács.

Hogy a Magyar Szocialista Párt részéről mindennek mégis mi értelme volt, azt Szakács sem egészen érti: „Ez úgy zúdul az emberre, hogy abban a pillanatban nekem meg kellett állnom az autópályán sétálgatnom kicsit, hogy megemésszem, miért is vonják nekem vissza a jelöltségemet.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató