2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Román tolvajok garázdálkodnak Németország árvíz sújtotta területein

Tolvajok jelentek meg az áradások által legsúlyosabban érintett területeken Németországban. A hatóságok szerint egy részük román állampolgár.

Péntek este a viharban megrongálódott bútorokkal megrakott teherautót láttak a Nette nevű településen. Szombat reggel egy másikat is észleltek.

Az áradások által szétszórt tárgyak között turkált egy férfi, aki szemtanúk szerint fémhulladékokat is felhalmozott furgonjába. A rendőrség egy Dortmundban élő 47 éves, román származású sofőrt azonosított – írja a Mediafax.

Később egy mosógépet és más elektromos készülékeket loptak el, amit egy út szélén parkoló furgonban tároltak Nettében. Az ügy kapcsán feljelentettek egy 20 és egy 34 éves, Recklinghausenben élő román férfit.

Egy másik helyszínen egy ismeretlen személy behatolt egy pincébe, ahonnan egy tele zacskóval jött ki és eltűnt. A helyszíntől néhány méterre egy rendőrjárőr őrizetbe vette a férfit. A táskában elektronikai cikkek voltak. Az elkövető ezúttal egy 20 éves bolgár állampolgár volt. Szemtanúk szombat délután egy másik gyanús teherautót is észleltek, megalapozottan: a rendőrök ismét egy román származású, 46 éves férfit állítottak elő.

Eközben az altenai hatóságok vasárnap délután erősítést kértek, miközben rajtakapták egy furgon utasait, amint elektronikai cikkeket és fémhulladékot loptak az egyik árvíz sújtotta utcában. Az ügyben eljárás indult egy 23 éves, Attendornban élő román állampolgár ellen. A szövetségi rendőrség arra kérte az állampolgárokat, hogy minden gyanús személyt vagy járművet haladéktalanul jelentsenek a 110-es segélyhívó számon.

Mint ismeretes, a nyugat-németországi pusztító áradások közel 165 emberi életet követeltek, további 100 személyt nem találnak.

Forrás: Kronikaonline.ro

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató