2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Mark Rutte pártalapítványa pénzelte a Momentumot

Néhány napja megtudtuk, hogy Cseh Katka családja nem vetette meg a jobboldal pénzét sem, de talán ennél is érdekesebb az a külföldi befolyás, ami a Momentum pártalapítványa körül rajzolódik ki. Holland és német liberális pénzekkel tömték ki a legújabb üdvöskéket - írja a Kontra.

Néhány napja óriási botrányt váltott ki a bennfentes.net oknyomozó portál azzal a hírrel, hogy Cseh Katalin momentumos politikus családi cége, valamint a hozzájuk lazán kapcsolódó cégek együttesen 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi közbeszerzést nyertek el. A cikkekből az is kiderült, hogy még a fideszes Ferencvárosi Önkormányzat pénze sem volt büdös a politikai pályára lépése óta folyton csak a fideszes korrupcióval és az EU-s pénzcsapok elzárásával kampányoló Cseh Katalin számára.

Ami ennél is érdekesebb, hogy a Momentum pártalapítványa, az Indítsuk be Magyarországot alapítvány mögött olyan finanszírozók is megjelentek, mint például a Mark Rutte-féle holland kormánypárt pártalapítványa, amely szervezet több millió forintot adott a Momentumnak még 2019-ben. Így már érthető, hogy miért sietett a magyarokat térdelésre kényszeríteni szándékozó Rutte védelmére Fegyőr Bandi és Soproni Tamás is.

A holland alapítvány hazai partnere az egykori SZDSZ-es Horn Gábor elnöksége alatt működő Republikon Intézet. 

A német liberális FDP pártalapítványa is adott több mint 2 millió forintot a Momentumnak még 2019-ben. A szervezet már a nyitólapján hangsúlyozza a Soros György-féle nyílt társadalom gondolatát. Hazai partnerei között pedig feltűnik a Soros alapítványa által bőségesen - 2015-ben közel 60 millió forinttal - pénzelt Political Capital is.
Kérdés, hogy mennyire független és befolyásmentes egy olyan párt, amelyet bizonyítottan két különböző ország pártalapítványa is finanszíroz, amelyek szorosan köthetők a Soros-féle álcivil hálózathoz.
A magát tisztakezűnek és a korrupcióellenesség élharcosának bemutatni szándékozó Momentum gazdálkodási visszaélései nem most láttak először napvilágot.

Emlékezetes, hogy a 2018-as kampányköltéseik miatt korábban már magyarázkodásra kényszerültek. Sőt, a pénzügyi visszaélés olyan súlyú volt, hogy az Állami Számvevőszék még a párt állami támogatásának utalását is felfüggesztette.

A tele szájjal diktatúrázó, és politikai szándékról beszélő lila pártnak az Állami Számvevőszék felsorolta, hogy milyen problémákat tapasztalt a gazdálkodása során.

A felsorolás minden kétséget kizárt:

"A Momentum Mozgalomnál a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható. A Momentum a kampányköltések mértékére előírt korlátozás betartása és a választások tisztaságát szolgáló finanszírozási tilalmak tekintetében nem biztosította az átláthatóságát és elszámoltathatóságát. (…)"


Mindez felveti azt, hogy:

nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött.
a párt törvényellenesen nem, vagy nem teljeskörűen, illetve nem kampánycélra költötte el a támogatást.
a Momentum túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon.
a Momentum olyan tiltott hazai, vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik."
Vagyis - az Állami Számvevőszék szerint - a Momentum már az első országgyűlési választását megelőzően kipipálta szinte az összes lehetséges visszaélési formát.
A fentiek miatt függetsztették fel a Momentum pártfinanszírozását. Az ÁSZ a feltárt tényeket az ügyészségnek továbbította, mivel megítélésük szerint bűncselekmény elkövetésének a gyanúja is felmerült

Bár a nyomozás még folyamatban van a Momentum kampányfinanszírozása miatt, és nem tudunk részleteket annak állásáról, mégis vannak kétségeink a pártnak és a politikusainak tisztakezűségét és függetlenségét illetően.

Erre nem csak Cseh Katalin családjának kétkapuzása enged bennünket következtetni, hanem az is, ha alaposabban megnézzük a párt alapítványa, az "Indítsuk be Magyarországot Alapítvány" finanszírozását is.

A pártalapítványt egy kuratórium vezeti, amely Diallo Alfa, Szabó Balázs és Végh Tamás vezetése alatt áll. Korábban kuratóriumi tag volt a Soproni Tamás vezette Terézváros vagyonkezelőjének dolgozó Pleszel András is, aki azonban a tavalyi évben kiszállt a pártalapítvány igazgatásából és a Terézvárosi Vagyonkezelő vezetőségét erősíti.

RUTTE PÁRTALAPÍTVÁNYA PÉNZELTE A MOMENTUMOT

Az Indítsuk be Magyarországot 2019-es beszámolójából kiderül, hogy az ÁSZ-szal folytatott jogvita után a pártalapítvány több mint 81 millió támogatást kapott a központi költségvetésből.

Ami azonban érdekesebb, hogy az Alapítványt ebben az évben 2,5 millió forinttal finanszírozta a De HAYA van Somerenstichting holland civil szervezet is.  Ez a civil szervezet Haya van Somerenről, a holland VVD (Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért), tehát a jelenlegi holland kormánypárt fiatalon elhunyt elnöknőjéről elnevezett alapítvány. A párt jelenlegi elnöke, Magyarország "nagy barátja", a magyarokat nemrég térdelésre kényszeríteni szándékozó holland miniszterelnök, Mark Rutte.

A holland kormánypárthoz köthető alapítvány kimondott célja, hogy a demokratikus átmenet alatti országok liberális pártjaival törekszik a kapcsolatait fejleszteni.

Az alapítvány  az Európai Liberális Fórumnak (EUROPEAN LIBERAL FORUM) is tagja, amely az európai liberálisokat, így a Momentumot is tömörítő ALDE alapítványa.

Az ALDE kapcsán egy pillantra érdemes megemlékezni Guy Verhofstadtról is, aki az ALDE korábbi frakcióvezetője volt. A képen egy közismert önzetlen filantróppal látható. 

Az Európai Liberális Fórumban a fenti holland szervezettel csapattárs a Republikon intézet és a Szabadságért Alapítvány is. Sőt, az Európai Liberális Fórum alelnöke volt a közelmúltig a magyar Tóth Csaba, a Republikon Intézet igazgatója.

A Republikon kuratóriumi elnöke Horn Gábor, akinek szintén szoros kapcsolatai vannak az öreg spekulánshoz, hiszen öt éven keresztül vezette és koordinálta a Soros Alapítvány oktatási programját.

A fentiek ismeretében nem lepődünk meg azon sem, hogy a Momentum két vezéralakja, Soproni Tamás és Fekete-Győr András próbálta kimosdatni a holland miniszterelnök lekicsinylő, gyarmattartókhoz méltó hozzászólását.

A NÉMET LIBERÁLISOK IS TÁMOGATTÁK A HAZAI KISTESTVÉRT

De hogy még kitől kaptak pénzt a Momentumosok a 2019-es beszámolójuk szerint?

A Friedrich Naumann Alapítványtól, amely a német liberális FDP alapítványa, akik szintén pont a Momentumban látták meg a lehetőséget: több mint 2 millió forinttal támogatták őket.

A német alapítvány honlapján nem is árulnak zsákbamacskát, hiszen külön fülön hirdetik a Soros György zászlajára is tűzött nyílt társadalom eszméjét.

Állításuk szerint az ilyen társadalomban "bárki kifejtheti a véleményét" - ez, ugye az elmélet. A gyakorlatot ismerjük. Az eltérő vélemény megengedhetetlen luxus a liberális univerzumban. 

De a fentebb már említett Republikon Intézet által "Soros György és Magyarország" címmel rendezett konferenciát, amelynek támogatója épp a Friedrich Naumann Alapítvány volt.
Ezek a Momentum barátai.

Még egy érdekesség: az eddig említett szervezetek közül valamennyi partnere a Krekó Péter nevével fémjelzett Political Capitalnak.

 

 

Utóbbi is bőségesen élvezte Soros házi alapítványának, az Open Societynek a támogatását.

2015-ben 200 ezer (kb. 60 millió forint), míg 2016-ban 19 ezer (5,7 millió forint) dollár támogatást kaptak.

A Momentum pártalapítványa a tavalyi évre vonatkozóan már korántsem volt ilyen közlékeny, hiszen az állami támogatásokon túlmenően kizárólag 10 millió forint magánszemélytől kapott dotációt ismertek el.


A fentieket áttekintve elgondolkozik az ember, hogy a lila ügynökpárt vajon kinek az érdekeit képviselheti Magyarországon. 

Mennyire független, befolyástól mentes egy olyan hazai tömörülés, amelyet a holland kormánypárt, illetve a német liberálisok is finanszíroznak és amelyek - ahogy fentebb láthattuk - ezer szálon köthetőek a Soros-hálózathoz?

Forrás: Kontra.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató