2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Zavar az erdőben: Etikai eljárást indított a Jobbik a buziskodó politikusa ellen

Bereczki Miklós ott volt a hétvégi felvonuláson, ezzel azonban vétett a párt alapszabály ellen. Legalábbis így indokolt a Jobbik.
Etikai vizsgálatot kezdeményezett a Jobbik újpesti önkormányzati képviselője, Szabó Balázs a szintén jobbikos Bereczki Miklós ellen. A vizsgálat oka, hogy Bereczki (aki egyébként a párt soroksári alapszervezetének elnöke) részt vett, sőt egy molinót maga elé tartva vonult is a hétvégi Pride-on.

Szabó Balázs szerint – írta erről a Mandiner – Bereczki vétett az alapszabály ellen, amely úgy fogalmaz: "Fegyelmi vétségnek minősül különösen, ha a tag a) más politikai szervezetek vagy politikai ellenfelek gyűlésein, avagy egyéb helyen és módon, nyilvánosan a párt elfogadott politikájával szemben foglal állást, illetőleg ekként folytat közéleti tevékenységet; továbbá f) bármely módon olyan magatartást tanúsít, vagy olyan cselekményt követ el, amely a Jobbik hátrányos megítélésére, avagy a Jobbikba vetett bizalom megingatására alkalmas.”


Szabó a portál megkeresésére azt is közölte, Bereczki Miklós részvétele a Budapest Pride-on magánszemélyként is összeegyeztethetetlen „nem csupán a Jobbik szellemiségével, de jelenkori világnézetével is.”

Az újpesti jobbikos azt is hozzátette, hogy a Pride egy nemzetközi ügynökhálózat által támogatott szélsőséges rendezvény szerinte, amely „Magyarország szuverenitását, alkotmányos- és legfőképpen társadalmi rendjét a kezdetek óta szándékozik aláásni.”

A jobbikosokat feltehetően az is zavarja, hogy Bereczki egy bejegyzést is írt a pride-os vonulásáról, melyben megjegyezte, először vett részt a rendezvényen és remekül érezte magát.

 

Ami pedig a mai napon derült ki, az nem más, mint egy újabb jobbikos a Pride-on. A részletekért megkérünk kattanj ide.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató