2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hadházy utánajár a Cseh Katalinhoz kapcsolódó ügyeknek

A független képviselő elmondta a Klubrádiónak: semmilyen ellenállásba nem ütközött, amikor kérdéseket tett fel a cégeknek.

Hadházy Ákos elkezdte vizsgálni a kormányközeli médiában megjelent, Cseh Katalin momentumos EP-képviselőhöz kapcsolódó vádakat, és néhány héten belül meglesz az eredmény, számol a Megbeszéljük című műsoráról a klubradio.hu. A független képviselő elmondta: semmilyen ellenállásba nem ütközött, amikor kérdéseket tett fel a cégeknek. Hangsúlyozta: az ellenzék nem viselkedhet úgy, mint a Fidesz, utána kell járni az ilyen ügyeknek.

A kormánypárti média a Pegasus-ügy után nem sokkal felkapta, hogy a bennfentes.net nevű oldalon megjelent: Cseh Katalin és „a hozzá kapcsolható cégek” az utóbbi időben több mint 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást, valamint 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyertek el. A Fidesz az OLAF-hoz fordul.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt mondta: ha valaki, ő tudja, hogy működik a kormánypropaganda, hogyan tud tények nélkül hetekig tartó lejárató kampányokat folytatni. Mindenkit arra biztat, hogy ha ilyen cikkeket olvas, akkor legyen nagyon óvatos. Azonban hangsúlyozta: nem úgy kell viselkedni, mint a Fidesz, az ellenzéknek is utána kell járnia az ilyen ügyeknek.

Nagyon megnyugtatónak nevezte, hogy semmilyen ellenállásba nem ütközött, amikor kérdéseket tett fel ezeknek a cégeknek. Kapott válaszokat, amelyek újabb kérdéseket generálnak, de ígéretet kapott arra, hogy akármilyen szintig betekinthet az érintett projektekbe. A képviselő úgy látja, minden lehetősége meglesz, hogy elég részletesen ellenőrizhesse őket, amit meg is tesz. Reméli, hogy pár héten belül le is lehet zárni.

Szerinte az van a háttérben, hogy Cseh Katalin az Európai Parlamentben nagyon egyértelműen felhívja a figyelmet a magyarországi visszaélésekre az EU-s pénzekkel kapcsolatban – hangzott el a Klubrádióban.

 

(Mandiner.hu)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató