Édesanyjuk a tragédiával egy időben élő bejelentkezést tartott az egyik közösségi oldalán. A szomszédok értesítették a mentőket.

Szerda este fél 9 körül érkezett a bejelentés, hogy egy kétéves ikerpár, egy kislány és egy kisfiú kizuhantak egy lakóépület legfelső szintjéről. Felmászhattak az ablak közelében lévő asztalra, onnan pedig az ablakpárkányra, innen eshetett ki először a kislány, majd a kisfiú – idézi a Maszol beszámolóját a Tenyek.hu.
Eleinte édesanyjuk azt állította, hogy a másik szobában takarított, később azonban kiderült, hogy éppen élőzött az egyik közösségi oldalán magukra hagyva gyermekeit.
A helyszínre érkező mentő próbálta megmenteni a kicsik életét – de mindhiába.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.