2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Fodor Gábor szerint sincs szükség generideológia terjesztésére a gyerekekek körében

A pufajkás Horn korábbi oktatási minisztere szerint korai az óvodákban kezdeni a szexuális felvilágosítást.

Semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban az oktatási tárca korábbi vezetői szerint. Fodor Gábor egykori közoktatási miniszter úgy véli, nem lenne szerencsés, ha amerikai példára hazánkban is transzneműek részvételével igyekeznének érzékenyíteni az óvodásokat a különböző LMBTQ-szervezetek.

Fodor Gábor, a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere a Mediaworks Hírcentrumának (MWH) mondta el gondolatait a genderlobbi veszélyeiről, írja a Magyar Nemzet.

„Azt hiszem, az óvodában korai lenne még a szexuális felvilágosítás. Véleményem szerint ezzel a kérdéssel az általános iskola felsőbb osztályaiban, és a középiskolában kell foglalkozni”

– mondta az oktatási tárca egykori vezetője. Fodor Gábort azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje arról beszélt egy minapi interjúban: kormányra kerülve sem lenne kifogása az ellen, hogy transznemű emberek akár az óvodákban is felvilágosító előadásokat tartsanak.

Az ex-politikus szerint a végső szót a különböző szakembereknek – például pszichológusoknak – kell kimondaniuk azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek szexuális felvilágosítása mikor és milyen formában történjen. 

Szavai szerint ennek során a különböző civil szervezetek bevonása is kívánatos lehet, amennyiben az adott középiskola és a szülők is egyetértenek ebben. Az SZDSZ egykori elnöke felidézte, hogy a minisztersége alatt elfogadott Nemzeti alaptanterv tartalmi vitáiban is felmerült a szexuális felvilágosítás szükségessége, ám nem genderkérdésként, hanem hagyományos keretekben.

„Bár Európában jelenleg marginális jelenség, hogy például transzneműek részvételével igyekeznének érzékenyíteni az óvodásokat a különböző LMBTQ-szervezetek, a tengerentúlról már számos hasonló extrém eset ismert. Nagyon nem lenne szerencsés, ha hazánkban is hasonló helyzet alakulna ki. Az oktatási intézményeket nem szabad gender- vagy bármilyen más propaganda színterévé tenni, ám a szexuális felvilágosításra az iskolákban is szükség van”

– tette hozzá Fodor Gábor.

Forrás: Vasarnap.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató