2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Orbán Viktor: A rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most

Augusztus 20-a a történelem során sok mindent megért, hiszen volt időszak amikor nem az államalapítást, államalapító Szent István királyunkat ünnepeltünk, hanem az alkotmányt vagy épp az új kenyeret – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hozzátette,

szerencsére az évek során a rossz felhangú kommunista töltet kihullott belőle és csak a lényeges rész maradt meg, vagyis Szent István király és tetteinek ünneplése, illetve az új kenyér, vagyis az élet dicsőítése.

A tűzijáték kapcsán elmondta, ahhoz, hogy egy tűzijátékból színvonalas műsor legyen és kiemelkedjen a bazári látványosságok sorából, és illeszkedjen színvonalában az államalapítás ünnepéhez, az kell, hogy művészek dolgozzák ki a koncepciót. Ez, ahogy pénteken bárki láthatta meg is történt.

Hamarosan a mi ajtónkon is kopog a negyedik hullám

Hétvégén a felhőtlen ünneplésé volt a terep, de közben lelkileg kell arra készülni, hogy már az ajtónkon kopog a negyedik hullám. Szerencsére, egyelőre még nem a mi ajtónkon, hanem a nyugat-európai országokén

– mondta. Felhívta viszont a figyelmet arra, ahogy tavaly sem került el a koronavírus-járvány így valószínűleg idén sem fog.



Kitért arra is, hogy a kormány egész nyáron azon dolgozott, hogy felkészítse az országot a negyedik hullám kezelésére, a gazdasági és a szociális élet újraindításáért, illetve a védelemért felelős operatív törzsek folyamatosan dolgoztak.

Megszervezték az iskolai oltásokat, így az iskolakezdés előtti két, illetve a rá következő két-három napban folyamatosan oltani fognak.

Az operatív törzs megszervezte a harmadik oltások elindítását is – mondta. Hozzátette, már több mint 170 ezren regisztráltak is a harmadik, emlékeztető oltásra. Azonban még mindig vannak olyanok, akik az első adag vakcinát sem vették fel. Őket arra buzdítja a miniszterelnök, minél hamarabb regisztráljanak és oltassák be magukat!

Kiemelte, mindenkit be tudnak oltani, hiszen nyolcmillió vakcina van a raktárakban, így ha valaki regisztrál akár egy héten belül is megkaphatja az oltást.

A negyedik hullám nem azokat fenyegeti, akik be vannak oltva, hanem azokat, akik nincsenek

– mondta.

Emlékeztetett: Magyarország volt Európában az egyik első ország, amely a felnőtt  lakosságának több 50 százalékát kétszer is be tudta oltani, így most, amikor a negyedik hullám kapujában vagyunk elég bizonyítékunk van arra, hogy mennyire hatékonyak a vakcinák. Ötszáz emberből egy fertőződik meg a beoltottak közül és az ő esetükben a betegség lefolyása sokkal kedvezőbb, mint azok esetében, akik nem voltak beoltva.

Szeptemberben újabb oltási kampány indul

Csak az oltás ment életet, a maszkhasználat, az elszigetelődés csak alkalmi és kevésbé hatékony megoldás – hívta fel a figyelmet. Éppen ezért szeptember elsején újabb széleskörű kampányba kezdenek. Maga a miniszterelnök is rengeteg embernek fog levelet írni, amelyben arra buzdítja őket, hogy minél többen, minél hamarabb vegyék fel az oltást. Ugyanakkor a levélben arra is fogja kérni az embereket, hogy környezetükben legalább egy embert győzzenek meg arról oltassa be magát. Mert ha kellő számú beoltott lesz, legyőzhetjük a vírus negyedik hullámát, és annak hatása egyáltalán nem lesz összevethető az előző három hulláméval – tette hozzá.

A rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most

„A gazdasági növekedés nem magától lesz, azt növeszteni kell, és ahhoz, hogy növelni lehessen, ahhoz az kell, hogy minél többen dolgozzanak” – mondta. Hozzátette, kijelenthető, hogy napjainkban többen dolgoznak, mint a vírus előtti időszakban, sőt a rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy a kormány olyan gazdaságpolitikát folytasson, amely beszívja a piacra a munkaerőt.

„Azt hiszem jól végeztük a munkánkat” – mondta a miniszterelnök, arra utalva, hogy már nem azon kell gondolkozniuk, hogy mit kezdjenek a munkanélküliekkel, hanem azon, lesz-e elég munkáskéz.

Arra viszont, hogy a gazdaság növekedése az év végén végül hány százalékos lesz, még nem tudott válaszolni, de a miniszterelnök bízik benne, hogy elérjük az éves 5,5 százalékos növekedést. Ez azért lenne fontos, mert akkor a kormány, vállalásának megfelelően, vissza tudja adnia a gyereket nevelő családoknak az idén befizetett adujukat.
Ugyanakkor azért is fontos lenne, mert szeretnék folytatni a 13. havi nyugdíj visszaépítését, illetve be szeretné tartani azt a vállalását is a miniszterelnök, hogy jövő évtől a 25 év alatti dolgozó fiatalok mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetésétől.

Elmondta azt is, hogy mivel szépen gyarapodott az idei évben a gazdaság, arra is lehetőség lesz, hogy a nyugdíjasoknak nyugdíjprémiumot fizessenek. Hozzátette,

a jelenlegi állás szerint 50-56 ezer forintos plusz juttatást már biztos, hogy tudnak folyósítani az év végéig minden jogosult számára.

A jegybank dolga a pénz értékének megőrzése, és pénzromlás esetén kamatemeléssel próbálják megelőzni a tovább romló folyamatokat. Ezt teszi most a jegybank is. A kormány feladata pedig, hogy támogassa, képviselje a kis- és középvállalkozásokat abban, hogy kedvező hitelekhez jussanak. Éppen ezért is indítottak olyan olcsó, és kedvező hitelprogramokat az iparkamara segítségével, amely lehetővé teszi, hogy a kamatemelések ellenére is legyen megfelelő számú hitelfelvételi lehetősége ezeknek a vállalkozásoknak – mondta.

A budapesti vendéglátósoknak nyitniuk kell a hazai vendégek felé is

A vendéglátósokat arra kérte a miniszterelnök, hogy csak mértékletesen emeljék az áraikat, ne egy év alatt akarják visszaszerezni az egy éves kimaradásukat, mert a magas árak elrettenthetik a nyaralni, pihenni vágyókat, és akkor még több bevételtől eshetnek el.

A budapesti turizmus még nem állt lábra. Ez azért van, mivel a főváros turizmusa elsődlegesen a külföldiekre volt alapozva. Éppen ezért arra kéri az itteni vendéglátósokat, nyissanak a belföldi turisták felé is, próbáljanak meg olyan szolgáltatásokat is nyújtani, amelyek a helyieknek is kedvezőek, hívogatók és érdekesek.

Az afganisztáni helyzetről és a migrációról ITT ÍRTUNK.

Forrás: Hirado.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató