2021. október 22. - Előd
EUR : 361.65
USD : 310.64
Időjárás ikon14°10°

Csurka 2010-ben: "Ez a mostani ellenzék végtelenül pofátlan, nem képes elfogadni a tényeket"

Együttműködési nyilatkozat

Olyanoknak van pofájuk Rákosi- időket, Kádári-időket emlegetni, akik ezekből az átkos nemzetellenességekből hazudták, álcázták, nyalták át magukat ebbe, az éppen miattuk még felemás, még liberális világba.

Az Országgyűlés június 16-án kétharmados többséggel elfogadott egy határozatot, amelynek a nyilatkozat formáját adta. A nemzeti együttműködési nyilatkozat szövegében egyetlen olyan mondat sincs, amely pártcélú, propaganda szándékú volna. Ez korrekt, viszonylag hideg szöveg, pátosz nélküli, s arról szól, amit a címe ígér: a nemzeti együttműködésről, az új magyar rend közös megteremtéséről. Becsületes, magyar ember nem talál benne kivetnivalót. Most azonban a kormány, rendeletben kérte – nem parancsolta – saját szerveit, az önkormányzatokat, az intézményeket, legyenek szívesek jól látható helyen kifüggeszteni az „Együttműködést”.

Megkezdődött valami fura, erőltetett őrjöngés. Kitenni, vagy nem kitenni. Hőst akarnak csinálni azokból, akik nem teszik ki a Nemzeti Együttműködést a falra, az MSZP eszdészeses brigádja viccet farag és Orbán Viktor képét is kitenni javasolja.

Haladunk a kabaréba. A tény, hogy miről szól a nyilatkozat, és hogy azt az Országgyűlés fogadta el, liberálbolsi oldalon senkit sem érdekel. Természetesen ebben az esetben is nagyobb és komolyabb dolog van a háttérben. A kérdés kabaréba lökésével a bukott oldal a változást és a változtatás jogát akarja elvitatni a kormánytól és a kétharmadosoktól. Nem véve tudomást magáról a kétharmados tényről. Arról, hogy amit ez az Országgyűlés kétharmados erővel törvénybe, határozatba, nyilatkozatba ír, az elfogadása pillanatában már nem Fidesz-törvény, hanem a Magyar Országgyűlés törvénye, amit a választások eredménye támaszt alá. Ma ez az egyetlen, valós legitimitás. A bukottak, a széllelbéleltek, ezt a tényt akarják elvitatni. Olyanoknak van pofájuk Rákosi- időket, Kádári-időket emlegetni, akik ezekből az átkos nemzetellenességekből hazudták, álcázták, nyalták át magukat ebbe, az éppen miattuk még felemás, még liberális világba. A liberális sajtó természetesen az ő kabaréötleteiket visszhangozza.

De ez akkor sem komoly kérdés. Selypeghet akármit az egykori pártközpontos Lendvai Ildikó, okoskodhat rogyásig az ügyeletes szépfiú, ez csak nyári hakniműsor. Sokan kihelyezik, mások nem találnak szeget és kalapácsot. Meg, ha lelnek is valahol egy ócska szerszámot, félnek, hogy az ujjukra ütnek, olyan régen fogtak kalapácsot a kezükbe.

Ez a mostani ellenzék végtelenül pofátlan. Nem képes elfogadni a tényeket.

Az MSZP és a benne megbújó SZDSZ nem akarja tudomásul venni, hogyha az ellenzéki sajtó nem lélegeztetné őket, már nem is élnének. Ezen kívül az az ellenérzés élteti őket, amit a sikeres, kétharmados magyarság iránt táplálnak.

A Világbankban és az EU-ban is pontosan tudják, hogy a csúfosan megbukott MSZP-SZDSZ kormányokkal nincs mit kezdeniök, s évekbe telik, ha egyáltalán lehetséges, amíg új balliberális helytartóságukat kiépíthetik. Ezért a Fidesz-KDNP-re akarják rátenni a jármot.

Ha sikerül megtörni a kétharmados kormány akaratát és a nép kiábrándul belőle, akkor maradhat a nemzeti kormány. Gyengén, bénán, nekik kiszolgáltatva. Akkor a kétharmados többségű kormány maradhat, ameddig akar – dísznek. És a kormány alázatossága következtében a népnek tudomásul kell vennie, hogy ki az úr a házban. Akkor jön el egy akkora kiábrándulás, kétségbeesés, amelyben a megszállás akadálytalanul folytatódhat. A népet a maga ereje iránt pedig halálos kétség tölti el. Egy tragédiákban megmártott, jámbor népet vér és háború nélkül így lehet megtörni. Ez klasszikus eset. Vedd el tőle, amiben bízott: az önerejében, erkölcsi igazságában való hitet, az öntudatot, és azokon a vezetőin keresztül alázd meg, akikben bízott.

A probléma sűrűje most is a magyarországi liberális sajtóban gyülemlik össze, ami alattomosan „fokozza a helyzetet”. Minden lehetséges érvet felsorol, fenyegetőzik, beszámol a nemzetközi fejleményekről, üzenetekről, nem hagyva ki egyetlen egy itthon megírt Financial Times cikket sem.

Amit tesz, tájékoztatásnak látszik, csak egy hiányzik belőle: a magyar érdek igazsága. A liberálbolsi sajtó ezt az álláspontot nem közvetíti, hogy ezzel kivonja a népi támogatást az intézkedő kormány mögül. A magyar érdek igazsága kérdéskörben fontos minden szó. A társadalomnak a kormány mögött kell állnia és vissza kell utasítania a liberális érveléseket, amelyek szerint a kormány hibázott, amikor a magyar érdeket tartotta szem előtt. A harc még nem dőlt el, de a nemzeti együttműködésnek most éppen ebben a kiállásban kell megnyilvánulnia.

Forrás: Magyar Fórum, 2010. július.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató