2021. október 26. - Dömötör
EUR : 364.46
USD : 312.84
Időjárás ikon12°

Exit poll: Patthelyzet Németországban, fej fej mellett a SPD és a CDU

Este 6 órakor zártak az urnák a németországi szövetségi parlamenti választásokon, ami után nyilvánosságra hozták az exit poll eredményeket.

Ezek szerint 25 százaléknyi szavazatot Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) szerzett, ugyanennyit, 25 százalékot kapott a távozó kancellár, Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniója (CDU) lett harmadik helyre a Zöldek futott be 15 százalékkal. Utánuk a szabaddemokraták (FDP) végeztek, akik 11 százaléknyi voksot tudhatnak magukénak, ahogyan a a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) is, az ötszázalékos bejutási küszöbön pedig a szélsőbalodali Die Linke egyensúlyoz.

Mindez azonban erősen változhat, mert a levélben szavazók számáról egyelőre semmit sem tudni. Választási szakértők szerint a koronavírus-járvány miatt a levélben szavazók aránya jelentősen nőhetett a 2017-es 28,6 százalékhoz képest, akár az 50 százalékot is elérheti.  A második világháború utáni 20. Bundestag, vagyis szövetségi gyűlés - megválasztására  jogosult 60,4 millió állampolgár 18 óráig szavazhatott. Közülük a 60 évnél idősebbek aránya 38,2 százalék, ez 23 millió választót jelent, míg a 30 évnél fiatalabbak aránya 14,4 százalék, ez pedig 8,7 millió embert jelent csak.

Kivételt ez alól Berlin jelenthet, mert ott 2257 szavazóhelyiség előtt kígyóztak a sorok, illetve volt, ahol akár másfél órát is kellett várakozni. A német fővárosban nem csak a szövetségi jelöltekre voksolnak, hanem önkormányzati képviselőket is választanak, illetve ezzel együtt népszavazási kérdésre is választ adhatnak a polgárok.

Volt olyan berlini körzet, például a charlottenburgi, ahol váratlanul elfogytak a szavazólapok, amit a választási ügyekkel foglalkozó szakemberek sem értenek, hogy ez miként történhetett meg.

Wuppertalban reggelre 1500 embert evakuáltak, mert éjszaka találtak egy II. világháborús bombát. A város lezárt részén öt szavazókör is volt, de délre hatástalanították a bombát és utána rendben folytatódott a szavazás.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató