Mi magyarok sohasem kezdjük gyilkolással, orgyilkossággal, vérbosszúval, népünk alaptermészetének fele a jámborság, a józan megértés, a béketűrés, a másik fele azonban a megalázás visszahatásaként a roppant kemény szembeszállás, a vitéz küzdés a végsőkig. Még akkor is, amikor a harc már kilátástalan. Eszményeiért, sértett önbecsüléséért, önállóságáért szebben meghalni nálunk senki nem tudott a történelemben. Minden nagy írónk, költőnk ilyennek írja le nemzetünk alaptermészetét: béketűrő, amíg lehet, de keményen visszaüt, ha becsületében sértik, alattomosan megtámadják.
1956. október 23-án minden, ami történt és minden, ahogyan történt a magyarság ősi, öröklött és egyedülien magyar jelleme, alaptermészete szerint történt. Hosszú hónapok forrongása, jobbat akarása után felsorakozik egy megállíthatatlan erejű békés tüntetés, amelyik nem akar forradalmat, eszében sincs a fegyver, a vér, a bosszú, nagyobb szabadságot, önállóságot akar és le kíván váltani egy sötét garnitúrát a kormányról, de beérné Nagy Imrével, aki korábban mint hű elvtárs, de megtűrt gój benne volt a bandában, ám 1953-ban kormányprogramot csinált, megtért és az emberek megszerették. Az ifjúság is ragaszkodik hozzá, mint régen a nemesség ragaszkodott egy felkent királyhoz, holott az egy Habsburg volt. Csak éppen „vitam et sanguinem”-et nem kiáltottunk, mint annakidején a főnemesek Mária Teréziáért. És akkor estére jön a Rádiónál az ávó elkezdi a vérontást. Halottak a falak mentén, vér, döbbenet és ökölbe szorult kéz. Igen? Ti így a magyarral? Megkezdődik a Rádió ostroma és este tízre-tizenegyre le van döntve a Sztalin szobor. A magyarság egy nap alatt egész történelmi korszakokat él át, a békés reformerből elszánt forradalmárrá és szabadságharcossá válik és semmilyen áldozatot nem kímélve a végsőkig, küzd – reménytelenül is. A szovjet tankok az első perctől végtelen sorokban özönlenek befelé. A küzdelem szinte kilátástalan. A pesti flasztert a kiömlött vér tócsái borítják. Gyermekek harcolnak, ifjak, munkások, földjükről elmenekült parasztok, bányászok és mindenki velük van. A forradalom helyi intézményei az egész országban létrejönnek. Október végére a belső ellenséggel elbánik a felkelt magyar nép, a külső ellenség kénytelen színleg visszavonulni.
Mi magyarok sohasem kezdjük gyilkolással, orgyilkossággal, vérbosszúval, népünk alaptermészetének fele a jámborság, a józan megértés, a béketűrés, a másik fele azonban a megalázás visszahatásaként a roppant kemény szembeszállás, a vitéz küzdés a végsőkig. Még akkor is, amikor a harc már kilátástalan. Eszményeiért, sértett önbecsüléséért, önállóságáért szebben meghalni nálunk senki nem tudott a történelemben.
Minden nagy írónk, költőnk ilyennek írja le nemzetünk alaptermészetét: béketűrő, amíg lehet, de keményen visszaüt, ha becsületében sértik, alattomosan megtámadják.
(2007. október 23.)
