2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

“A határontúli magyarok is migránsok” – Vérlázító cikkben gyalázza a 444.hu a külhoni magyarságot

Ismét a határon túli magyarok nem is olyan burkolt gyalázásába kezdett Soros György magyarországi blogja. A baloldal legfrissebb narratiíája, hogy az igazi bevándorláspárti párt a Fidesz, hiszen rengeteg “ukránt, románt és szerbet” fogadott be. Igen, számukra nincsenek kárpátaljai, erdélyi, délvidéki magyarok, számukra, aki a határon túlra szorult az idegen, bezzeg a csillogó szemű szír atomtudósok áldásai lennének a nemzetnek. Nagyjából erről szól Szily László 444-en megjelent cikke.

A baloldal ismét összemossa az illegális bevándorlókat a határon túli magyarokkal és letelepedő, legálisan érkező, dolgozó külföldiekkel. Erről szól Szili László 444.hu-n megjelent gyalázkodása, melynek nem átallotta azt a címet adni, hogy “20 ezer ukrán és 6 ezer kínai kapott tavaly tartózkodási engedélyt Magyarországon”. Szily ebben nem átallott arra is kitérni, hogy “a lengyel-német-spanyol trió” ennek a számnak mindössze a felét fogadta. Itt már nem tér ki nemzetiségekre, ami nem is meglepő. Érdekes dolog, hogy a bevándorlást áldásos dolognak tartó, “az a baj, hogy tovább mennek” felfogásban ájuldozó ballib értelmiség mennyire másként kezeli a bevándorlás kérdését, ha határon túli magyarokról van szó, ne adj’ Isten olyan külföldiekről, akik tényleg dolgozni jönnek ide, letelepedési kötvényt váltanak és nem csak a segélyeket várják.


 
NEM SIKERÜL MEGÉRTENIÜK A KÜLÖNBSÉGET…

Lassan mondjuk, hogy Szily is megértse: nagy a különbség az illegális migráns és a hazánkba legálisan érkező bevándorló között. Arról nem is beszélve, hogy a kárpátaljai magyarokat leukránozni az egyik legocsmányabb támadás elszakított nemzettársaink ellen. Nem új hagyomány persze mindez a baloldalon, mind emlékezhetünk az MSZP szégyenletes 2004-es kampányára, amikor 22 millió románnal riogattak. Bezzeg a szír atomtudósok és agysebészek majd tökéletesen illeszkednek a magyar társadalomhoz. Látjuk Nyugat-Európa példáján, hogy milyen jól megy az integráció, igaz? Ami a kínaiakat illeti, hol is van az a rasszizmus, amivel a kormány bevándorlás politikáját rágalmazzák folyamatosan? Úgy tűnik, a 444 stábjának még mindig nem esett le, hogy nem azzal van a baj, ha valaki hazánkba jön dolgozni, bárhonnak is érkezzen Afrikától Ázsiáig,  ha képes az integrációra. A probléma ugyanis abból fakad, ha valaki saját kultúráját akarja ránk erőltetni, ráadásul munka helyett csak a segélyekre alapozva telepedve le. Tegyük még hozzá, hogy a rettegett “kínai bevándorlók” nem háborús övezetből érkező katonakorú fiatal férfiak.

Értjük mi, hogy minden rossz, amit a kormány csinál, de azért ideje lenne legalább önmagukkal egyet érteni, és nem rasszista módon támadni az ázsiai munkavállalókat. Ami a határon túli magyarokat illeti pedig annyit mondanánk, a baloldal folyamatosan retteg attól, hogy ők a Fidesz szavazóbázisa. Ez igaz, ha minden határon túli magyar szavaz, akkor adnak is kereken egy listás helyet a kormánypártnak. Nem nevezném döntő beleszólásnak, ha pedig azt szeretnék, hogy ezt az egy szavazatot ne a Fidesz kapja, ideje lenne nem folyamatosan támadni őket, ukránozni, románozni, migránsozni nemzettársainkat. Szily László felfogásában én is migráns vagyok, megvett határon túli szavazat, az ő szemében semmi más. (Az én szememben Szily László hazaáruló, megvett külföldi ügynök, semmi más. Ha ő ezt sértőnek találja, kész vagyok megkövetni, amint ő is megköveti a húszezer “ukránt” és a hatezer kínait. )

Forrás: PS

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató