2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Közel harminc migráns fulladt bele a tengerbe a brit partoknál

Harmincegy ember hajótörést szenvedett és belefulladt a La Manche-csatornába, egy eltűnt szerdán, amikor az észak-franciaországi Calais kikötővárosból megpróbáltak átjutni a szemközti brit partokra - írta az MTI. A BBC viszont 27 áldozatról tud.

Jean Castex francia miniszterelnök "tragédiának" nevezte a 2018 óta legtöbb halálos áldozattal járó átkelési kísérletet. Boris Johnson pedig rendkívüli ülést hívott össze az eset miatt.



A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint délután 2 órakor egy halász jelezte, hogy mintegy 15 embert látott a vízben Calais magasságában. A haditengerészet egyik hajója több embert kimentett, közülük öten halottak, öten pedig eszméletlenek voltak.

Az észak-franciaországi Dunkerque ügyészsége bejelentette, hogy eljárást indított bűnszövetkezetben elkövetett, illegális bevándorlás segítése és gondatlanságból elkövetett súlyos emberölés gyanúja miatt. A La Manche-csatorna tengeri prefektusa és az Északi-tenger három helikoptere és három hajója jelenleg is folytatja esetleges túlélők és holttestek keresését.

A tengerparti Dover körzetének konzervatív képviselője, Natalie Elphicke pedig a tragédiával kapcsolatban arról beszélt, hogy a hajótörés ismét rávilágított arra, hogy miért kell megakadályozni, hogy a hajók kifussanak a vízre. Ahogy ugyanis jön a tél, a víz úgy lesz egyre hidegebb és durvább, így még nagyobb az esélye, hogy még többen fulladnak bele a tengerbe.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató