2022. január 23. - Rajmund, Zelma
EUR : 357.02
USD : 314.86
Időjárás ikon-2°

Karácsony: „nem elegáns” ha vasárnap délután másnap reggel 8-ra tárgyalni hívnak

A főpolgármester azonban világossá tette: a budapestiek érdekében mégis ott lesz a Palkovics László által összehívott reggeli megbeszélésen.

”Palkovics miniszter holnap reggel 8 órára tárgyalásra hívott a fővárosi közösségi közlekedés törvényben foglalt állami normatívájának folyósítása ügyében. Lépjünk túl azon, hogy vasárnap délután másnap reggelre tárgyalni hívni valakit finoman szólva nem elegáns, főleg, ha telekürtölöd vele a sajtót” – kezdi Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely, aki szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter saját szavait cáfolja azzal, hogy hirtelen elküldte a támogatási szerződést, hiszen korábban azt mondta, csak az ő aláírása hiányzik a folyósításhoz. 

„Az igazi kérdés az, miért kell az egységes ellenzéknek tiltakozni, követelőzni, akciózni, erőt mutatni ahhoz, hogy a fővárosi közlekedés hozzájusson a törvényben garantált támogatáshoz?” – teszi fel a kérdést, majd azzal folytatja, hogy egy igen szerény összegről van szó, hiszen a teljes költségvetés mindössze 7 százalékát teszi ki. 

„Én mindenesetre ott leszek holnap reggel, hogy a budapestiek ne lássák kárát a kormány kicsinyességének” – zárja bejegyzését Budapest első embere.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató