2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A cseheknél a kalózpártos Jan Lipavsky akar lenni a külügyminiszter, Zemannak nem tetszik az ötlet

Milos Zeman cseh államfő kedden azt tanácsolta Jan Lipavskynak, az új kormány kalózpárti külügyminiszter-jelöltjének, hogy mondjon le jelöltségéről

- jelentette a Frekvence 1 kereskedelmi rádió két, egymástól független forrásra hivatkozva. A rádió értesülését hivatalosan nem erősítették meg, de nem is cáfolták.



Jan Lipavsky, aki Petr Fiala kinevezett kormányfő most formálódó koalíciós kabinetjében a Kalózpárt külügyminiszter-jelöltje, kedden délelőtt a Lány kastélyban találkozott Milos Zemannal. Lipavsky a találkozó után azt mondta: az államfővel a cseh külpolitika prioritásairól beszélgettek.

Petr Fiala két hete tájékoztatta hivatalosan az államfőt 18 tagú kormánya tervezett személyi összetételéről. Zeman később azt nyilatkozta, hogy nem kíván akadályokat gördíteni az új kormány megalakulása elé, de egy jelöltet megvétóz.

A prágai sajtó szerint Jan Lipavskyról van szó. Lipavskyt a keddi találkozó után ismételten kérdezték erről. A politikus elismerte, hogy néhány külpolitikai kérdésben eltérő az ő és az államfő véleménye, de konkrét választ a kérdésekre nem adott. Lipavsky a megbeszélést "tárgyilagosnak és konkrétnak" minősítette. "Az alkotmány szerint kell eljárni. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ez a kormányfőre tartozik, aki a konkrét neveket az elnök elé terjeszti" - jegyezte meg Lipavsky.

Petr Fiala korábban ismételten azt nyilatkozta, hogy a miniszterjelöltek ügyében nem kíván meghátrálni, és nem akar változtatni az államfő elé terjesztett névjegyzéken.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató