Az Index információi szerint egyszerre több helyszínen is házkutatást kezdett a rendőrség, amely már korábban megerősítette, hogy nyomoznak a Városháza tervezett eladása és a fővárosnál a gyanú szerint működő jutalékos rendszer miatt.

A rendőrség hétfőn reggel párhuzamosan több helyszínen – köztük a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Atilla úton lévő székházában – házkutatást kezdett a városháza-üggyel kapcsolatban – értesült az Index.
Mint ismert, a Városháza tervezett eladásának ügyében már több feljelentés is született. A rendőrség pedig már korábban megerősítette, hogy nyomozás is folyik az ügyben.
„Az ügycsoportot érintően a rendőrségre több feljelentés is érkezett, amelyek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt eljárásokat folytatunk ismeretlen tettes ellen” – válaszolták a Mediaworks hírcentrumának megkeresésére még novemberben.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
