Alapos lehet a gyanú arra, hogy visszaélésekre került sor, hiszen már házkutatást is tartott a rendőrség a helyszínen. Eközben a felháborodás is egyre nagyobb a váci vállalkozások körében, hiszen ők álmodni se mertek ekkora támogatásokról, amit egy olyan cég kapott, amelyik egyik pillanatban Budapestre, a másik pillanatban Vácra, a harmadik pillanatban pedig Nógrád megyébe jegyzi be magát. Ez a cég csillagászati összegeket vitt el a váci cégek elől - hívta fel rá a figyelmet Rétvári Bence.
A Bánk bánban Biberach mondja azt, hogy „ott a haza, hol a haszon”. A Cseh Katalinhoz köthető cégeknek úgy látszik, hogy ott a székhely, ahol az EU-s pályázat.
A váci cégek nevében azt követeljük, hogy amit ezek a cégek trükkök százaival elvittek az igazi váci cégek elől, azt a támogatást adják vissza a váciaknak - hangsúlyozta Rétvári Bence.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
