2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Bérgyilkost akart küldeni a börtönőrre egy rab Szegeden

Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki előbb bérgyilkossal fenyegette meg a ruházatát átvizsgáló börtönőrt, majd kétszer megütötte őt – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn. A férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják – írta Szanka Ferenc.

A férfi jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte, amikor egy tárgyaláson kellett részt vennie 2019 szeptemberében, ezért Szegedre szállították. A vádirat szerint a börtönőr át akarta vizsgálni a vádlott ruházatát. A férfi azonban nem akart együttműködni, sértegette az őrt, majd megfenyegette, hogy

bérgyilkost küld rá, megöleti a klánjával, pénzt tetet a szemére.

A vádirat szerint ezután a vádlott támadóállásba állt, majd ököllel kétszer fejen akarta ütni a börtönőrt, akinek azonban alkarral sikerült az ütéseket kivédenie. A támadót ezután földre kényszerítették, és megbilincselték. Az őrnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

Az ügyészség az erőszakos többszörös visszaeső férfire öt és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, ha beismeri bűnösségét – közölte a csoportvezető ügyész.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató