Nagy-Britannia egyik legnagyobb energiaszolgáltatójának bocsánatot kellett kérnie, miután azt tanácsolta ügyfeleinek, ölelgessék állataikat, és egyenek több zabkását.

Kínos magyarázkodásba kezdett Nagy-Britannia egyik legnagyobb energiaszolgáltatója, az Ovo Energy, miután a tulajdonában álló SSE ügyfeleinek a növekedő rezsiárak miatt nem mindennapi energiatakarékoskodási tanácsokat adott. A bejegyzést azóta el is távolították, hogy „értelmesebb információkkal” lássák el a lakosságot – írta a BBC.
A már eltávolított bejegyzésben arra adott tanácsokat a szolgáltató, hogy miképp lehet „magasan tartani a hőmérsékletet a fűtés feltekerése nélkül”. A listán többek között az szerepelt, hogy fogyasztóik viseljenek több réteg ruhát, maradjanak mozgásban, sütés után hagyják nyitva a sütőt, valamint
ölelgessék háziállataikat és szeretteiket, hogy melegen maradjanak”.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
