2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Dráma: A kisállatok feljutottak a repülőre, a homoszexuális menekültek Kabulban maradtak

Óriási dráma Afganisztánban.

A kaotikus afganisztáni kivonulás drámai képei tavaly nyáron bejárták a világsajtót. Az evakuálásban résztvevő országok több mint 120 ezer embert menekítettek ki a tálib hatalomátvétel idején. Azonban nem sikerült mindenkit feljuttatni a biztonságot jelentő repülőkre. Pl. ott van az a 250 afgán homoszexuális is, akikre biztos halál várt a tálibok alatt, de amíg a kavarodásban Boris Johnson hivatala egy kisállatmenhely evakuálását támogatta, a 250 fős lista nem jutott célba.

A brit újságíró, Patrick Strudwick írta meg az iNews hírportálnak, hogy a kimenekítés idején olyan afgán homoszexuális személyek listáját juttatta el a kormánynak, akiket sürgősen "ki kellett volna hozni" az országból. A listát egy afgán LMBTQ aktivistától kapta, a rajta szereplők némelyikével korábban interjút is készített, így tudta, el kellett rejtőzniük, hogy életben maradjanak. Az egyik homoszexuális férfi párját a tálibok már meggyilkolták, feldarabolt testét pedig elrettentésül közszemlére tették. Strudwick a listát elküldte Nick Herbertnek, az Egyesült Királyság LMBTQ-jogokért felelős különmegbízottjának. Tőle tudja, hogy a listát a miniszterelnöki hivatalban is megvitatták az evakuálásról szóló megbeszélésen. Másnap azonban Herbert azzal a hírrel hívta fel Strudwickot, hogy nem kaptak zöld utat a listán szereplő személyek, a két férfi pedig tudta, ez azt jelenti, sokan közülük meg fognak halni.

A kivonulás közepén az Afganisztánban állatmenhelyt fenntartó volt brit tengerészgyalogos, Paul Farthing a közösségi médiában nagy visszhangot kiváltó kampányt indított. Próbálta rávenni az angol és a tálib tisztviselőket, hogy munkatársaival és az állataival eljuthassanak a kabuli repülőtérre. A közösségi média ereje sokat segített, ismert emberek támogatták Farthingot, végül a brit védelmi minisztériumtól is jóváhagyást kapott. Ő és a kisállatok is sikeresen feljutottak egy repülőre – csakhogy a menhely afgán személyzete és családtagjaik már nem. Farthaing állítja, hogy később ők is el tudtak menekülni.

A menhely ügye már akkor élénken foglalkoztatta a világsajtót, főleg amiatt, hogy ilyen helyzetben az emberek elé helyezhetőek-e a védelemre szoruló állatok. Elszállításukat ugyanis már akkor jóváhagyták, amikor még a nyugati hatalmakat valamilyen módon segítő, több tízezer afgán állampolgár várta, hogy kimenekítsék őket.

Strudwick arról is ír, hogy miután az állatmenhely lakói épségben megérkeztek, a brit kormány néhány tucat afgán homoszexuálist is kimenekített – az újságíró megjegyzi, hogy kevesebbet, mint ahány kisállat érkezett. 

A brit miniszterelnök “teljes képtelenségnek” nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint támogatta volna a közel 200 kutya és macska légi elszállítását Kabulból. Csakhogy ahogy arról a The Washington Post már korábban beszámolt, egy ellenzéki képviselő eljuttatott a sajtóhoz egy levelet Johnson egyik vezető tanácsadójától, Trudy Harrisontól, amely jóváhagyta az állatok evakuálását, miközben még kiszolgáltatott afgánok ezrei igyekeztek elmenekülni a tálibok elől. Azóta a brit külügyminisztérium korábbi munkatársa, Raphael Marshall is azt állította, érkezett hozzájuk olyan kérés Johnsontól, hogy segítsék a menhely állatainak elszállítását. Most pedig a BBC arról ír, hogy az alsóház külügyi bizottsága több e-mailt is közzétett az evakuálással kapcsolatban, amelyekben az állatvédő szervezet kimenekítéséről intézkednek külügyminisztériumi illetékesek.

A kiszivárgott levelet Chris Bryant ellenzéki képviselő az angol parlamentben is felolvasta, arra célozva, hogy a kormány megpróbálja a miniszterelnök szerepét eltussolni. Johnson szóvivője a Guardiannek elmondta, hogy Trudy Harrison, aki már más pozícióban dolgozik, nem a miniszterelnök tanácsadójaként járt el, amikor a levelet írta.

Nagy-Britannia mintegy 15 ezer embert menekített ki Afganisztánból, és London azóta közölte, további több ezer ember letelepítését segítené, kiemelten kezelve az olyan kiszolgáltatott csoportokat, mint a nők és a homoszexuálisok.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató