2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Bennfentes: így jutott át az MSZMP ingatlanvagyona az MSZP-hez

A Bennfentes újabb tényfeltáró anyagot hozott nyilvánosságra, amelyből kiderül, hogy játszották át az egykori pártállami ingatlan vagyont saját kezükre a szocialisták. Az oknyomozó cikkből nem csak az derül ki, hogy hogyan szerezte meg az MSZMP ingatlanjait az utódpárt, de az, hogy hogyan adták azt tovább egyes párttagoknak. Lássuk a tízmilliós mutyi bizonyítékait!

A Bennfentes szerint több lépésben, vitatható vételárak mellett jutott 2008 és 2016 között a Magyar Államtól a helyi MSZP elnök tulajdonába a korábbi helyi pártiroda épülete. A tulajdonos MSZP-elnöknek személyes barátja és szövetségese a helyi baloldali ellenzéki jelölt, Vajda Zoltán, aki folyamatosan korrupciós vádakat fogalmaz meg. A Sashalom kerületrészben elhelyezkedő Albán utca egy egyre jobban fejlődő kertvárosi környéken helyezkedik el, mindössze három HÉV-megállónyira az Örs vezér terétől. Ebben az utcában volt sokáig pártirodája a Magyar Szocialista Pártnak. A közel ezer négyzetméteres telken fekvő ingatlan hosszú ideig a Magyar Állam tulajdona volt. Ma már azonban Csizmazia Ferenc helyi MSZP-elnök, vállalkozó tulajdonában van.

 
A sajátos “magánosításra”, mint arról a portál beszámol, több lépésben került sor. Előbb az államtól a szocialistákhoz, majd a párttól a pártelnökhöz és családjához, végül magához a pártelnökhöz került a sokáig “kivett pártiroda” besorolású ingatlan.

Ha “a forradalom felfalja saját gyermekeit”, akkor mi a helyzet azzal a párttal, amit végül részben saját fiatal tagjai nyerészkedésével kerül a megsemmisülés szélére?

– teszi fel a kérdést a Bennfentes, miután a birtokukba került dokumentumok alapján megvizsgálták egy XVI. kerületi szocialista pártiroda történetét. A portál felhívja a figyelmet, hogy az MSZP ma már országosan is ingatlangondokkal küzd, felélte korábbi pártszékházai árának egy részét is. Volt azonban, aki úgy tűnik, hogy nagyon jól járt a párt anyagi meggyengülése közben. Az Albán utcai pártingatlan ma már a helyi pártelnök tulajdonában van, aki nagy támogatója a folyamatosan korrupciót kiáltó Vajda Zoltánnak, a helyi ellenzéki jelöltnek. Az oknyomozó portál több vonatkozó irat alapján feltárta, hogyan alakult Vajda egyik legfőbb támogatójának, Csizmazia Ferencnek a felettébb szerencsés ingatlanszerzése.

A XVI. kerületi Albán utca 21. szám alatt régóta működött a szocialisták helyi kirendeltsége. A szocializmus éveiben itt üzemelt a sashalmi Mikszáth mozi, a nyolcvanas évek sajtójában az ingatlan a “választásokhoz” kapcsolódó, úgynevezett “társadalmi viták” helyszíneként tűnt fel. Egy 1990-es Népszabadság-lapszám szerint pedig már itt volt a 24. számú választókerület MSZP-s választási központja. 1998-ban a helyi szocialista, Szabó Lajos Mátyás hívta ide találkozóra a környékbelieket. Egy földhivatali dokumentum tanúsága szerint az MSZP Budapesti Tanácsának 1997-től használati joga állt fenn az állami ingatlanon. A tulajdonjogukat pedig 2008. augusztus 12-én jegyezték be, ekkor a kormányon lévő szocialisták gyakorlatilag maguknak privatizálták a pártirodát. A tulajdoni lapok másolatain jól látszanak a pártiroda tulajdonosváltásai: az államtól a párthoz, a párttól a helyi pártelnök családtagjaihoz, majd Csizmazia Ferenchez vándorolt az ingatlan.

A portál birtokában van az erről szóló szerződés is, amelyet az állam oldaláról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Tátrai Miklós írt alá. Tátrairól azt érdemes tudni, hogy Gyurcsány Ferenc a következőképpen írt róla:

Ma reggel Tátrai Miklós börtönbe vonul. Helyettem. Az volt a bűne, hogy nem volt hajlandó hamisan tanúskodni ellenem a Sukoró perben.

A szerződés szerint az MSZP-t az ingatlanra egy törvény alapján vételi jog illette meg, az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleménnyel egyezően 19,2 millió forint volt a vételár. A vevő MSZP nevében Puch László írta alá a szerződést, 2008. május 22-én. Ezt követően a 917 négyzetméter alapterületű telken fekvő, 196 négyzetméteres felépítménnyel rendelkező ingatlan néhány évig párttulajdonban maradt. Egészen 2015. szeptember 24-ig, amikor is az MSZP eladta azt a Csizmazia-család három tagjának, Csizmazia Ferencnek és két testvérének. Felettébb érdekes, hogy ezúttal a vételár már csak 16 millió forint volt. Mindez azért is érdekes, mert 2008 és 2014 között a kumulált inflációs ráta 29 százalékos volt, és 2014 nyarától az ingatlanárak rakétasebességgel indultak el felfelé. Az MSZP tehát – úgy tűnik – súlyos milliókat veszthetett azon az ügyön, amelyen a helyi elnök milliókat nyerhetett.

Egy újabb adásvétellel végül alig fél év elteltével, 2016-ban Csizmazia Ferenc két testvérét is kivásárolta. Az ingatlan Cizmazia testvéreinek nevén lévő kétharmadának vételára – az ingatlanárak további emelkedése ellenére – már csak 7 millió forint volt (erről szintén a Bennfentes birtokába került egy szerződés). Egy újabb adásvétellel végül alig fél év elteltével, 2016-ban Csizmazia Ferenc két testvérét is kivásárolta. Az ingatlan Cszmazia testvéreinek nevén lévő kétharmadának vételára – az ingatlanárak további emelkedése ellenére – már csak 7 millió forint volt (erről szintén van a birtokunkban egy szerződés).

Nagy kérdés, hogy a folyton korrupciót emlegető Vajda hogyan fogja kommentálni a pártiroda több lépésben történt magánosítását, amelynek kedvezményezettje végső soron pont a barátja és politikai szövetségese volt

– teszi fel a kérdést a portál.

Az ügyben nyilvánosságra jutott dokumentumokat meg lehet tekinteni a Bennfentes oldalán.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató