2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Lengyel Tamás: Magyarországon már nincsen demokrácia, lehet, hogy a Facebookot is lekapcsolják

A szélsőliberális Veiszernek picsogott a színész.

A Vígszínház volt színésze az interjú során Eszenyi Enikőt gyalázta.

„Úgy érzem, ez evidencia, hogy ember a másikkal nem beszél úgy és nem viselkedik úgy, mint ahogy Eszenyi Enikő viselkedett a Vígszínházban a társulatával” – mondta Lengyel Tamás.

Veiszer Alinda műsorában – amit természetesen csak pénzért lehet megnézni– már néhány perc után oda jut a beszélgetés, hogy miért lett Lengyelből megmondóember. Azt mondja,

„az SZFE kiverte a biztosítékot nálam, és megváltozott a percepcióm a világról. Azt éreztem, hogy most már annyira a bőrömet illetve a gyerekem bőrét viszem a vásárra, hogy eggyel tevékenyebben részt kell vennem a jövő formálásában. És ha nekem ilyen elérésem van, akkor azt, amit én rossznak, aljasnak, kártékonynak érzek, azt muszáj kifejeznem”

Fájt neki nagyon az SZFE-s sztori is:

Ekkor kellett belátnia – bármennyire is sajnálja, hogy csak ilyen későn –,

hogy lehet, ma Magyarországon már nincsen demokrácia. Innentől pedig már megjelent benne a félelem, hogy öt év múlva lekapcsolhatják akár a Facebookot is, vagy egyszer cenzorok csillagozzák ki a nem kívánt tartalmakat.

A libsik hőse, beszélt még a pedofiltörvényről, ami szerinte a homokosok ellen lett bevezetve. Azt is elmondta, hogy a háború miatt már Ausztráliába menekülne.

Lengyel bevallotta, hogy túlságosan belepörgött a háborús hírekbe, és az is eszébe jutott, hogy el kellene költözni Magyarországról. Ausztráliát említi, mint lehetséges célországot, egyrészt, mert ott nem értéktelenedik el egyik napról a másikra az ember pénze, másrészt, mert az talán kívül esik egy lehetséges atomháborús konfliktuszónán.

Ilyen egy igazi liberális megmondóember...

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató