2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kevesebbet érnek a német fizetések, mint tavaly

Nagyobb volt az infláció a bérek emelkedésénél az első negyedévben, ezzel pedig összességében 1,8 százalékkal csökkentek a reálbérek Németországban – írja a Spiegel. Európa legerősebb gazdaságába...

Nagyobb volt az infláció a bérek emelkedésénél az első negyedévben, ezzel pedig összességében 1,8 százalékkal csökkentek a reálbérek Németországban – írja a Spiegel. Európa legerősebb gazdaságában az év első három hónapjában 5,8 százalék volt az infláció, ezzel szemben pedig csak 4 százalék a bérek emelkedése, arányosan tehát 1,8 százalékkal kevesebből gazdálkodhatnak a fizetésből élők.

A béremelkedés nem ugyanúgy érinti a különböző szektorokban dolgozókat. A szociáldemokraták vezette koalíciós kormány intézkedései miatt így a nevelés-oktatás (5 százalék) és közigazgatás-társadalombiztosítás (4,6 százalék) területén is az átlagosnál nagyobb volt a béremelkedés.

Nem Németország az egyetlen hely, ahol a fizetésből élők az első negyedévben kevesebbet tudnak vásárolni, mint korábban. Nyugat-Európában az infláció ugyan jellemzően kisebb, mint Magyarországon, de az amúgy jóval magasabb bérek nem növekednek olyan gyorsan mint itthon. Így lehetséges, hogy több nyugati országban is csökkennek a reálbérek.

#Fizetések #Németország

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!