2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Putyin gratulált az orosz csapatoknak ahhoz, hogy teljes egészében bevették Luhanszk megyét

Vasárnap az ukrán erők kivonultak Liszicsanszkból, ezzel elesett az utolsó nagyváros is Luhanszk megyében, amely még az ukránok irányítása alatt állt. Vlagyimir Putyin elnök így szívélyesen gratulált Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek a kelet-ukrajnai régió megszállásához, azaz a Kreml szerint „felszabadításához”, írja a Sky News az érzékenyítő cikkét.

Bár a megye így elviekben az úgynevezett Luhanszki Népköztársaság irányítása alá került, most már Oroszország részéről sem finomkodnak annyira a szavakkal, és egyre egyértelműbben jelzik, hogy a kelet-ukrajnai terület idővel Oroszország része lesz.

Putyin és Sojgu hétfői találkozóját az orosz állami tévé is közvetítette, az elnök pedig kiemelte: a hadműveletben részt vevő bátor csapatoknak most pihenniük kell.

„A többi katonai egységnek viszont folytatnia kell a harcot, beleértve a keleti és a nyugati katonai csoportokat is. Nekik a korábban javasolt terv szerint kell teljesíteniük a feladataikat. Remélem, minden sikerülni fog, ahogyan az Luhanszk megyében történt”

– idézi Putyin szavait a CNN. Ukrajna megszállása így közel sem ért véget a terület megszerzésével, az ukrán csapatok pedig azt mondják, készen állnakarra, hogy tovább harcoljanak az orosz hadsereg ellen.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató