2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Végre! Zelenszkij elmondta mi kell a békéhez - eddiginél is több fegyver

Az ukrán elnök újabb támogatásokat kért országának szerdai beszédében.

Több feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy a háború véget érhessen – erről beszélt szerda délután Volodimir Zelenszkij az UNIAN hírügynökség szerint, amelyet az Index szemlézett.

Az ukrán elnök szerint a háború csak akkor érhet véget,

ha Oroszországon nemzetközileg növelik a nyomást, miközben Ukrajnának az eddiginél is nagyobb támogatást adnak. 

„Ma azon múlik, hogy meddig tart a háború, hogy az Orosz Föderáció megérti-e végre, mit cselekedett, és elkezdi elhagyni az országunk területét”

„Az oroszok nyíltan terrorcselekményt hajtanak végre az ukrán civilek ellen”

– mondta Zelenszkij, aki szerint az ukrajnai harc már nem is egy hagyományos katonai konfliktus, hanem az oroszok „nyíltan terrorcselekményt” hajtanak végre az ukrán civilek ellen. 

Az ukrán vezető azt is kifejtette, hogy az eddigi szankciók nyomást helyeztek ugyan az oroszokra, de súlyos következményeket még nem kellett megtapasztalniuk, részben amiatt, hogy

„néhány szövetséges még mindig segít az Orosz Föderációnak”. 

Sok múlhat a légvédelem fejlesztésén is

Az elnök végül azt mondta: a háború kimenetelét tekintve sok minden múlhat azon is, hogy milyen hamar tudják fejleszteni a légvédelmüket a rakétatámadások ellen, és ezzel összefüggésben azon is, hogy mennyien térnek majd haza a menekültek közül – idézte az Index. 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató