Az ír adatvédelmi hatóság megtiltotta a Metának, hogy a felhasználók adatait az Egyesült Államokba továbbítsa. A cég korábban azzal fenyegetőzött, ha ez megtörténik, kivonul a szolgáltatásaival Európából.
Könnyen lehet, hogy a legrosszabb forgatókönyv valósul meg a Facebook- és Instagram-felhasználók számára a következő időszakban. A Politico ugyanis arról ír, hogy az ír adatvédelmi bizottság azt közölte,
nem engedi meg a két platformot birtokló Metának, hogy a felhasználók adatait az Egyesült Államokba továbbítsa.
Az ügy még 2022 elején kapott nagy nyilvánosságot, amikor a szokásos éves jelentésében – amit az Amerikai Értékpapír‑ és Tőzsdefelügyelet számára adott le a cég – elrejtette azt az információt, miszerint ha nem sikerül a kérdésben megállapodni, a szolgáltatásokat elérhetetlenné teszik a felhasználók számára. Hogy miért fenyegetőzik a Meta a kivonulással, arról szintén írtunk.
Történjen bármi, portálunkon mindenkit várunk saját fórumunkra, akár egy e-mail címmel is lehet minden cikkünket kommentelni.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
