2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Meghalt Abe Sinzó, Japán volt miniszterelnöke - lelőtték (18+ Fotókkal)

Belehalt lőtt sérüléseibe Abe Sinzó, Japán volt miniszterelnöke, írta a Sky News a japán közszolgálati NHK-ra hivatkozva. A politikus 67 évet élt.



Abe pénteken, helyi idő szerint 11:30-kor lett merénylet áldozata, amikor Narában, egy vasútállomáson tartott kampánybeszédet a közelgő felsőházi választások miatt.

A volt miniszterelnököt saját készítésű sörétes puskájával lőtte le a 41 éves Jamagami Tecuja, aki meg sem próbált elmenekülni a helyszínről. Az előzetes letartóztatásba helyezett férfi vallomást is tett, a nyomozóknak azt mondta, azért akarta megölni Abét, mert elégedetlen volt vele.

A szemtanúk beszámolója szerint Jamagami kétszer lőtt, és második lövése, hátulról találta el a politikust. Később azt közölték, nyaki lőtt sebe volt Abénak. Közvetlenül a merénylet után ellentmondásosak voltak a beszámolók állapotáról, volt, aki szerint még tudott reagálni az ingerekre a politikus, míg a mentők szerint nem mutatott életjeleket, egy politikustársa pedig azt mondta, teljesen összeomlott a keringése. Az első hivatalos közlés arról szólt, hogy küzdenek a kritikus állapotban lévő Abe életéért.

A merénylet híre sokkolta Japánt, mert példátlan esetről van szó. Mivel lőfegyverhez eleve nagyon nehéz jutni, már az ilyen támadások is nagyon ritkák, és hogy valaki egy politikust akarjon lelőni, még inkább elképzelhetetlennek tűnt.

Abe két ciklusban töltötte be a miniszterelnöki posztot, és ezzel Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt, 2020-ban egészségi állapotára hivatkozva mondott le tisztségéről. A politikából nem szállt ki, a kormányzó Liberális Demokrata Párt fontos szereplője maradt, most is az egyik képviselőért kampányolt.

Képgaléria

(Kattins a képre a nagyobb méretért)
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató