2022. október 02. - Petra
EUR : 421.41
USD : 428.57
Időjárás ikon19°11°

Kormányválság készülődik Szlovákiában

Beadta lemondását a szlovák gazdasági miniszter.

Beadta lemondását a pozsonyi államfői palotában szerdán Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter, a négypárti kormánykoalíció második legkisebb pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség. Sulík ugyanakkor arra kérte a pártja által jelölt minisztereket, egyelőre ne távozzanak posztjukról, így a kormánykoalíció jövője továbbra is bizonytalan.

A négypárti szlovák kormánykoalícióban lassan már hónapok óta belső válság dúl, ennek legfőbb látható oka az SaS és a legerősebb koalíciós pártot, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalmat vezető Igor Matovic pénzügyminiszter közti személyes ellentét, illetve az utóbbi által kidolgozott néhány népjóléti intézkedésjavaslat, amelyeket az SaS nem támogat.    

Az SaS Igor Matovic távozását követeli
Az SaS ezzel összefüggésben már egy ideje a koalíciós szerződés átdolgozását és nem utolsó sorban Igor Matovicnak a kabinetből való távozását követeli, amit az OLaNO elutasít. A liberálisok korábban jelezték, hogy ha feltételeik nem teljesülnek, minisztereik augusztus végén elhagyják a kormányt. Az OLaNO által jelölt Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter szerdán a sajtónak nyilatkozva azt mondta: mind ez idáig nem kaptak semmiféle javaslatot a koalíciós szerződés átdolgozására az SaS-től.

Az SaS egy hónappal ezelőtt jelezte, hogy összeállították a csapatot, amely a koalíciós szerződés újraírásáról tárgyal majd.

Az SaS-nek csak arra megy ki a játék, hogy megszabaduljanak Matovictól”

– mondta Jaroslav Nad szerdán. A kormánykoalíció jövőjéről szerdán folytatódtak az egyeztetések a válságban leginkább érintett két párt között, illetve a helyzet kapcsán találkozott a három legfőbb közjog méltóság, Zuzana Caputová államfő a kormányfő és Boris Kollár, a parlament elnöke is. Ezek kezdete előtt az OLaNO által jelölt Eduard Heger kormányfő a sajtónak azt mondta: amennyiben az SaS hajlandó támogatni tízpontos – főként népjóléti intézkedésekből álló és költségvetési többletbevételek elérését célzó – csomagjukat,

akkor Igor Matovic Richard Sulíkkal együtt hajlandó távozni a kabinetből.
Erre a javaslatra reagálva Sulík újságírók előtt szerdán azt mondta: hajlandóak tárgyalni, de csak miután alapvető követelésük teljesül. Sulík ugyanakkor felkérte az SaS által jelölt minisztereket, egyelőre ne nyújtsák be lemondásukat, hanem várjanak hétfőig, hátha addig teljesülnek az SaS követelései.

(MTI)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató