2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Moszkva figyelmeztette a Nyugatot: Oroszország célba veheti a kereskedelmi műholdakat

Az orosz külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője szerint az Egyesült Államok és szövetségeseinek kereskedelmi műholdjai célponttá válhatnak Oroszország számára, ha részt vesznek az ukrajnai háborúban.



Oroszország, amely 1957-ben felbocsátotta a világűrbe a Szputnyik-1-et, az első ember alkotta műholdat, 1961-ben pedig eljuttatta az első embert  a kozmoszba, jelentős támadó űrkapacitással rendelkezik, ahogyan az Egyesült Államok és Kína is. Oroszország 2021-ben műholdellenes rakétával semmisítette meg egyik saját műholdját - írja az MTI.

Konsztantyin Voroncov, az orosz külügyminisztérium illetékes igazgatóhelyettese az ENSZ Közgyűlés Első Bizottságának ülésén elmondta, a kereskedelmi műholdak legitim célpontjává válhatnak egy csapásnak azt követően, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a világűrt a nyugati dominancia érvényesítésére próbálják felhasználni.

Voroncov kifejtette, hogy a nyugati műholdak használata az ukrán háborús erőfeszítések támogatására "rendkívül veszélyes tendencia". Hozzátette, provokatív, hogy a Nyugat ilyen műholdakat használ Ukrajna támogatására.

"Arról beszélünk, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a polgári űrinfrastruktúra összetevőit, beleértve a kereskedelmi célúakat is, fegyveres konfliktusokba vonják be".     

Voroncov nem említett konkrét műholdas cégeket, bár Elon Musk, a SpaceX űripari vállalat alapítója a hónap elején azt mondta, hogy rakétacége továbbra is finanszírozni fogja az Ukrajnában működő Starlink internetszolgáltatást.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató