A szovjet befolyás végére emlékezett Csehország csütörtökön, a miniszterelnök megkoszorúzta azok emlékművét, akik a bársonyos forradalomban vesztették életüket. Közben szélsőjobb és baloldali valamint más csoportok közösen tüntettek a kormány ellen Prágában.
A demonstrálók azt skandálták,
"Csehország az első".
Ezzel is utalva Donald Trump volt amerikai elnök egykori kampányszlogenére, " Amerika az első" – számolt be az Euronews.
A több ezer demonstráló a cseh kormány Ukrajna-barát politkája és az áremelkedések ellen tiltakozott, valamint a kormány lemondását követelték.
A felszólalók szerint
az Európai Unió és a NATO korunk legnagyobb gonoszai.
Kritizálták a cseh állami televízió híradásait is, úgy vélik,
túl sok teret kapnak az Ukrajnát támogató hangok, miközben az orosz véleményről alig hallani.
A tüntetők a televízió elé vonultak azt követelve, hogy olvassák be vezetőik véleményét.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.