2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Mégse esik szét a V4? – a cseh miniszterelnök kiállt a szövetség mellett

A cseh politikus szerint fontos a V4, részt is fog venni a jövő heti csúcstalálkozón.Petr Fiala bejelentette, hogy részt kíván venni a V4-ek november 24-én tartandó találkozóján. Ez legfőképpen a...

A cseh politikus szerint fontos a V4, részt is fog venni a jövő heti csúcstalálkozón.

Petr Fiala bejelentette, hogy részt kíván venni a V4-ek november 24-én tartandó találkozóján. Ez legfőképpen azért fontos, mert a csütörtöki nap folyamán Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament házelnöke és Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke bojkottálta az eseményt.

A két cseh politikuson túl még a lengyel szejm két kamarájának vezetői sem vesznek részt a találkozón.

 

Fiala kifejtette, hogy „a közös megközelítést és a közös szabályokat preferáljuk, mert a nemzeti költségvetések versenyében biztosan nem mi lennénk az elsők, és nem is lehetnénk”. „Azt hiszem, nem titok, hogy Magyarországnak más a megközelítése, mint a másik három V4-országnak. Ugyanakkor – és ez fontos – a párbeszédünk eredményeként Magyarország az uniós tárgyalások eddigi összes kulcsfontosságú döntését támogatta” – hangsúlyozta a konzervatív cseh miniszterelnök. Hozzátette azt is, hogy az EU egységének megőrzése kulcsfontosságú.

„Nem fogom előre megítélni a tárgyalások eredményét.

Az a fontos, hogy beszéljünk egymással. A V4-ek a legmagasabb szinten nem találkoztak az elmúlt hónapokban.

Ez egy hasznos fórum, amely a múltban már bizonyította a hasznosságát” – zárta Fiala.

(Mandiner)

#Fiala #Csehország #V4

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!