2022. december 02. - Melinda, Vivien
EUR : 410
USD : 392.68
Időjárás ikon

Donáth bejelentette: Több mint egymilliárd forint EU-s pénzhez jutottak a magyar "civilek"

A momentumos képviselő következő célja, hogy ennek mintájára az önkormányzatok is uniós forráshoz jussanak.

Donáth Anna Facebook-bejegyzésében számolt be arról, hogy 1,4 milliárd forint EU-s összeget kaptak közvetlenül a magyar civilek. Megtudhattuk tőle azt is, hogy immár két éve annak, hogy a Renew Europe frakció őt kérte fel arra, hogy témafelelősként küzdjön a civileknek járó EU-s pénzekért.

A Momentum EP-képviselője beszámolt még a korábbi közvetlen sikeréről is: „Küzdelmem első sikere 2020 decemberében érkezett: 641 millió helyett sikerült közel másfél milliárd eurót megszavaznunk a civileknek az európai értékekkel, esélyegyenlőséggel, állampolgári jogokkal és a nők elleni erőszakkal foglalkozó projektekre.”

A jelenlegi, közel 1,5 milliárdos összeget állítása szerint négy magyar civil szervezet között fogják pályázati rendszer keretében szétosztani, de arra nem tért ki, hogy pontosan melyek ezek a szervezetek. Újdonságnak erejével hat az is, hogy az EU ezt a támogatást közvetlenül a civileknek osztja, így az adott tagállamok kormányai nem szólhatnak bele annak elosztásába. Szerinte a magyar civil társadalom számára ez életmentő, hiszen elősegíti „az európai értékek életben tartását”.

Donáth végül elárulta a következő célkitűzését is: „A hosszú távú célunk pedig továbbra is az, hogy a mostani program mintájára az önkormányzatok és a civil szervezetek közvetlenül is pályázhassanak más EU-s forrásokra is.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató