2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Elon Musk „bizalmi szavazást” kezdeményezett maga ellen a Twitteren

Saját sorsáról indított szavazást Elon Musk a Twitteren. Arról dönthetnek a felhasználók, hogy őt akarják-e látni a nemrég 44 milliárd dollárért a birtokába került mikroblog-platformot működtető cég élén.



Musk azt közölte a szavazás vasárnapi indításakor, hogy az eredménynek megfelelően fog eljárni – vagyis nem „véleménynyilvánító” voksolást szervezett.

Valamivel több mint 5 órával a voksolás lejárta előtt az eddigi 11,8 millió szavazóból 56,5 százalék azt mondta, hogy igen, távozzon a Twitter éléről.

A legfrissebb, vasárnapi hír szerint a jövőben nem lehet majd más közösségi platformok linkjeit megosztani a Twitteren, a múlt héten felfüggesztette – majd a közösség nyomására visszaállította – több ismert amerikai újságíró Twitter-fiókját, többek között a CNN, a New York Times, a Washington Post és a Mashable technológiai témákkal foglalkozó munkatársáét, ráadásul azzal a cinikusnak tűnő kommenttel, hogy „egy kis idő távol a Twittertől jót tesz a léleknek”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató