2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Bloomberg: Németország nyitott a befagyasztott orosz vagyon elkobzására

Németország nyitott arra, hogy a szankciók következtében tavaly óta befagyasztott orosz jegybank vagyonát Ukrajna újjáépítésének finanszírozására fordítsa – jelentette kedden a Bloomberg.


A német kormány állítólag támogatja a pénzeszközök ukrajnai felhasználását, azonban hivatalos álláspontot még nem foglaltak az ügyben, mivel a kabinet tagjai megosztottak a kérdésben – jegyezte meg a Bloomberg a megbeszéléseket ismerő személyekre hivatkozva.

Az EU és a G7-ek mintegy 300 milliárd euró értékű, az orosz központi bank tulajdonában lévő tartalékot fagyasztottak be, valamint további milliárdos nagyságrendű, szankciókkal sújtott orosz üzletemberek tulajdonában lévő vagyontárgyakat.

Annalena Baerbock német külügyminiszter ragaszkodik ahhoz, hogy a befagyasztott vagyon legalább egy részét le kell foglalni, Christian Lindner pénzügyminiszter pedig attól tart, hogy a lépés veszélyes precedenst teremthet, és az európai nemzeteket és szövetségeseiket jogi mocsárba sodorhatja – mondták a Bloombergnek a források.

BERLIN AZZAL A FELTÉTELLEL TÁMOGATNÁ AZ ELKOBZÁST, HA A JOGI KÉRDÉSEK MEGOLDÓDNAK, ÉS SZÖVETSÉGESEI IS KÖVETIK A PÉLDÁT – TESZI HOZZÁ A HÍRÜGYNÖKSÉG.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke korábban azt mondta, hogy az EU “jogi utakat keres” az Ukrajna számára felhasználható orosz eszközök elkobzására.

Az Egyesült Államok eddig óvatosabb volt a kérdésben, mert attól tart, hogy az elkobzás rontaná a hírnevét a külföldi vagyonok biztonságos menedékhelyeként.

Az orosz jegybank a múlt héten kijelentette, hogy “rendkívül alacsonynak” tartja annak esélyét, hogy a nyugati országok visszaadják a szankciók által befagyasztott orosz vagyonokat, annak ellenére, hogy azokat nem jogszerűen kobozták el.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató