2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A földrengést kihasználva terroristák szöktek meg egy szíriai börtönből

A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben – közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az...

A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben – közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.

A török határ melletti Rajo katonai börtön lakói között az épületben is károkat okozó katasztrófát kihasználva kezdődött lázadás, és ennek során körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie. A börtönben közel 2000-en raboskodnak, közülük 1300-at gyanúsítanak azzal, hogy a szíriai háborúban is részt vevő Iszlám Államhoz tartozik.

Sok foglyul ejtett kurd fegyverest is őriznek a börtönben, amely a Törökország támogatását élvező erők ellenőrizte területen található. Megerősítette a börtönlázadás tényét a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) is. A 7,8-es erősségű földrengés következtében Szíriában a hétfő éjjeli hivatalos mérleg szerint közel 1500-an haltak meg, a szomszédos Törökországban pedig majdnem 3 ezren, a sérültek száma tízezres nagyságrendű.

 

MTI

#Iszlám állam #földrengés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!