A Felvidéket magyarul kiíró Rastisláv Kácernél úgy tűnik, végleg elgurult a gyógyszer. Mindenesetre a magánprofilján megosztott bejegyzés kétezer lájkot kapott.
Úgy tűnik, konszolidáció helyett egyre inkább durvul az a diplomáciai üzengetés, amelyet a szlovák külügyminiszter kezdett el két héttel ezelőtt. Rastisláv Kácer arról beszélt, hogy Magyarországnak területi igényei lehetnek Szlovákiával szemben, majd nem volt hajlandó bocsánatot kérni a feltételezésért – kérdezték.
Kedden Németh Zsolt psziciháterhez küldte Kácert, ennek ellenére jött az egészen elképesztő újabb kiborulás.
A tárcavezető útban londoni hivatalos látogatására arról posztolt, „Putyin Kárpát-medencei szövetségeseinek” csak azt tudja üzenni, „Иди на хуй”, azaz „húzzanak a f###ba” esetleg „b###k meg”, írja a ma7.sk- ta hivatkozva a mandiner.hu.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
