2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Franciaországban a tüntetők felgyújtották a bordeaux-i városházát

Csütörtök este Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen tüntetők felgyújtották a Bordeaux-i városházát, írja a BBC. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, így komolyabb kár nem keletkezett.


Franciaországban csütörtökön kilencedik napja tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte 1,08 millióan vettek részt az utóbbi időben tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be.

Gérald Darmanin tájékoztatása szerint 149 rendőr sérült meg tegnap. A francia belügyminiszter azt mondta, hogy néhányan azért jöttek Párizsba, "hogy rendőröket öljenek".



 A nyugdíjkorhatárt két évvel, 62-ről 64-re megemelő törvénytervezet ellen két hónapja kezdődött a tiltakozás. A százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány nem léptette életbe a francia alkotmány 49.3-as cikkét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. A döntés utcai zavargásokat idézett elő, amelyek immáron kilencedik napja tartanak. Az elmúlt napokban a tüntetők gyújtogattak, és kövekkel dobálták meg a rendőröket, előző héten már könnygázzal kellet oszlatni a tömeget Párizsban.

Tegnapi beszámolónk: Katt ide!

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató