„Finn barátainknak a tisztesség dolgában még van mit tanulni. Pitizni, amíg el nem érek valamit, és utána rögtön hátat fordítani, ilyet tisztességes ember nem csinál, ezzel nem rólunk, hanem magukról állítottak ki bizonyítványt”

– mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az M1-nek arról, hogy Finnország azután csatlakozott a bizottság oldalán az Európai Unió bíróságán a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított eljáráshoz, hogy Magyaroroszág megszavazta a finnek NATO-csatlakozását.
Menczer Tamás szerint Finnország és Svédország esetében is az a magyar álláspont, hogy a kölcsönös tisztelet talaján állva szeretnék folytatni a kétoldalú kapcsolatok építését. Menczer azt mondta, hogy a magyar gyermekeket megfogják védeni, teljesen mindegy, hányan csatlakoznak a perhez.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.