2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Gyurcsány még lebegteti, Mesterházy máris beállt Kamu Geri mögé

A volt szocialista politikus azt is bejelentette: új pártja indul az EP-választáson!Indulnak az EP-választáson, Mesterházy Attila lesz a listavezető, az önkormányzati választáson a Szocialisták é...

A volt szocialista politikus azt is bejelentette: új pártja indul az EP-választáson!

Indulnak az EP-választáson, Mesterházy Attila lesz a listavezető, az önkormányzati választáson a Szocialisták és Demokraták támogatni fogják az ellenzéki jelölteket – ezekről beszélt az MSZP egykori elnöke, Mesterházy Attila az ATV-ben.

Mától jogilag is létező párt a Szocialisták és Demokraták – jelentette be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a szocialistákat nemrég otthagyó politikus. A párt alapító elnöke részletezte, az önkormányzati választáson azt tervezik, hogy támogatják azokat az ellenzéki jelölteket, akik felállnak a Fidesszel szemben. Bejelentette:

Budapesten Karácsony Gergely főpolgármesteri jelölését támogatják majd jövőre.

Gyurcsány Ferenc, illetve a DK ezt eddig nem tette meg, sőt, de még az MSZP vagy az LMP sem.

(Mandiner)

#Mesterházy Attila #Európai Parlament #Karácsony Gergely

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!