Emmanuel Macron francia elnök szombaton Ebrahim Raiszi iráni elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során felszólította Teheránt, hogy azonnal hagyjon fel Oroszország támogatásával az ukrajnai konfliktusban – jelentette az Agence France-Presse az Elysée-palotára hivatkozva.
A megbeszélés részeként a francia államfő “súlyos humanitárius és biztonsági következményekre figyelmeztetett amiatt, hogy Irán drónokat szállít Oroszországnak”, és felszólította Teheránt, hogy azonnal hagyjon fel Oroszország támogatásával – jelentette a hírügynökség.

Korábban Mohammad Dzsamszidi, az iráni elnöki adminisztráció politikai ügyekért felelős helyettes vezetője közölte, hogy Ebrahim Raiszi iráni elnök szombaton telefonbeszélgetést folytatott francia kollégájával, Emmanuel Macronnal, a felek a Párizs és Teherán közötti kapcsolatok alakulásáról tárgyaltak, a beszélgetés másfél órán át tartott.
A nyugati országok többször is azt állították, hogy Irán drónokat szállít Oroszországnak, Moszkva és Teherán viszont tagadta a vádakat.
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerint a témát mesterségesen generálta az amerikai média. Ukrajna ráadásul soha nem mutatott be olyan bizonyítékokat, amelyek a drónok iráni származását igazolják.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
