2024. május 08. - Mihály
EUR : 389.06
USD : 361.45
Időjárás ikon17°14°

Gyöngyösi fonja a selyemzsinórt Kamu Gerinek

Az elmúlt időszakban arról kezdődött találgatás, hogy a Jobbik-Konzervatívok szakíthatott az ellenzéki összefogással. Gyöngyösi Mártont, a párt elnökét kérdezte az Index, hogy pontosan mi történt.

Májusban egy fontos ellenzéki egyeztetés volt, amelyről két párt – a Demokratikus Koalíció és az LMP – hiányzott.

„Személyesen nem voltam ott, de úgy gondoltuk, hogy az első alkalommal érdemes részt venni ezen és meghallgatni, hogyan viszonyulnak a pártok a jövő évi választásokhoz, és elmondani, mi hogyan látjuk ezt” – válaszolta a találkozóval kapcsolatos kérdésünkre Gyöngyösi Márton.


Világossá tettük azt, ami fél éve ismert: a Jobbik-Konzervatívok önállóan kívánja megmérettetni magát az EP-választáson, az önkormányzatira történő felkészülést pedig nem pártvezetői egyeztetéseken képzeljük el, hanem a helyi, hiteles lokálpatrióták felkeresésével, támogatásával. Az elmondások alapján kicsit semmitmondó, kicsit öncélú volt az összejövetel – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: a baloldali pártok között zajlik a kiszorítósdi, amelynek két célja van, „az egyik, hogy a valódi választói támogatottsággal nem rendelkező pártokat hogyan lehetne életben tartani, a másik, hogy az egész élére hogyan lehetne Gyurcsány Ferencet beejtőernyőztetni”.

Gyöngyösi Márton leszögezte, a Jobbiknak semmi köze ahhoz, hogy a baloldali pártok mit kezdenek egymással, „ezt rendezzék ők, állapodjanak meg, és utána kezdjenek azzal törődni, amivel a Jobbik-Konzervatívok: az emberek valódi problémáival.

A pártelnök hangsúlyozta, a sikerhez együttműködés kell, amit többféle úton lehet realizálni. Az egyik opció, hogy pártelnöki egyeztetések után Budapestről megmondják, kit akarnak jelölni, és cserealapon kit támogatnak ezért, „ez nem a jó irány, nem lehet elefántcsonttornyokban ülve eldönteni, hogy helyben ki a hiteles jelölt, katasztrofális megoldások születhetnek”.

Ezzel szemben a Jobbik olyan együttműködést szeretne, hogy a helyben támogatottsággal, hitelességgel rendelkező lokálpatrióták mögött sorakozzanak fel a pártok. 

Feltették a kérdést, a Jobbik-Konzervatívok támogatja-e Karácsony Gergely további főpolgármesteri ambícióit?

Konkrétumról egyelőre nem tudok beszámolni, de vannak észrevételeim az elmúlt négy évvel kapcsolatban. Ismert, hogy a Jobbik-Konzervatívoknak mekkora súlya van a fővárosban, de annyi engedtessék meg, hogy hangot adjak a hiányérzetemnek. Budapesten nem sikerült komoly ellenzéki bástyát építeni a rendszerrel szemben – vélekedett Gyöngyösi Márton.

A pártelnök úgy érzékelte, inkább a sodródás jellemezte a fővárost, az ellenzéknek gyenge az érdekképviseleti szerepe, „sokkal karakánabb városvezetést is el tudnék képzelni, mint amit az elmúlt négy évben láttam. Ha rendszert szeretnénk váltani, akkor fontos, hogy Budapest ellenzéki bástyává váljon”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató