Egy hónapja hagyta el a Nagy Ignác utcai fogdát, és máris megmérettetné magát Szabó Bálint. A politikus az utóbbi időben azzal vált országosan ismertté, hogy "gazdatüntetést" szervezett, a kötcsei piknikről bilincsben vitték el, és belehajtott a miniszterelnököt kísérő TEK-es konvojba.

„Amennyiben országos közfeladataim lehetővé teszik, mind polgármesterjelöltként, mind felsővárosi képviselőjelöltként egyéni körzetben is és civil szervezeti listán is indulok a következő önkormányzati választáson” – így nyilatkozott nemrég a Szeged a mindenem című helyi lapnak Szabó Bálint.
Az országos közéletben is jól ismert politikus úgy nyilatkozott, hogy "a politikai pályáját nem szakította meg, csak szüneteltette".
Mint ismert, amiért belehajtott az Orbán Viktort kísérő TEK-es konvojba, egy hónappal ezelőtt szabadulhatott feltételesen a Nagy Ignác utcai fogdából, miután 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, és 6 évre eltiltották a vezetéstől.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
